Putyin háborúja a Tiéd is!

„Vagyis szembe kellene nézni azzal, hogy Putyin háborúja a miénk is, éppen úgy, ahogyan az iszlám terrorizmus, a világjárvány, a klímaváltozás és a migrációs hullámok egymásutánja, a szíriai és afganisztáni pokol is olyan folyamatok és konstellációk eredménye, amelyben magunk is vaskosan benne vagyunk. Ennek a belátásnak híján nem véletlen, hogy az európai és amerikai elitek, valamint a teljes közvélemény az Oroszország elleni szankciókat látják a leghatásosabb eszköznek. A bevett értelmezés szerint ezek gazdasági értelemben kívánják térdre kényszeríteni a Putyin-rezsimet, hiszen elzárják a forrásokat annak további katonai és politikai finanszírozásától. Valójában azonban mindenki tisztában van azzal, hogy ezek a szankciók csak hosszabb távon fejthetik ki makroökonómiai hatásukat. Miben reménykednek hát a nyugati »gazdag országok« a bojkott kapcsán?  Abban, hogy az orosz tömegek fellázadnak a diktátor ellen, ha megfosztják őket a nyugati fogyasztói társadalom lehetőségeitől, amelyekhez ők is ezer szállal kötődnek.

A nyugati média nem is rest aprólékosan bemutatni, micsoda károkat okoznak az intézkedések Oroszországban. Ezek közül is kiemelkednek azok a beszámolók, melyek arra összpontosítanak, hogy micsoda szenvedést és reménytelenséget okoz, ahogyan a nyugati fogyasztói társadalom emblematikus vállalatai beszüntetik tevékenységüket, és (még egy nagyot kaszálva a végkiárusításokon…) otthagyják a Gonosz birodalmát. A főáramú nyugati média beszámolt arról, micsoda sorok kígyóztak Moszkvában a McDonald’s előtt az utolsó napon – éppen olyanok (teszi hozzá az egyik sajtótermék »érdekességként«), mint a nyitáskor a Szovjetunió összeomlása után. De valóban hihetünk-e abban – teszi fel a kérdést egyre több elemző – hogy az oroszok majd azért fognak forradalmat csinálni Putyin rendszere ellen, mert nem jutnak hamburgerhez, amerikai mobilhoz, márkás ruhákhoz, európai autóhoz? Nyilvánvaló, hogy a »nyugatias« rétegek ezeket bizonyos formában beszerezhetik Kínából vagy Indiából, ráadásul egyszerűbb elmenekülni az országból, mint hadat üzenni Putyinnak.

Kérdéses azonban, hogy az oroszok legtöbbje ezeket a lépéseket nem cserbenhagyásként értelmezi-e majd és nem fordul-e egy »keleti valóság« irányába a mi konzumervilágunk helyett – hiszen éppen ezt kínálja Putyin vagy Hszi-Csin Ping. A háború kezdete óta az orosz elnök népszerűsége inkább növekedni látszik, és a legtöbb nyugati elemző ezt pusztán annak a ténynek tudja be, hogy Moszkvában »elhallgatják az igazságot« az emberek elől. Lehet, hogy ez a helyzet. Az elgondolás azonban, hogy a »fogyasztói társadalom« vívmányainak megvonásával lehet leginkább kijózanítani egy egész társadalmat, mégis inkább árulkodik saját világképünk torz és reménytelen voltáról, mint a tényleges globális szituációról.”

Nyitókép: MTI/Pool AP/Thibault Camus