Ülnek lenéző tekintettel Alföldiróbertestől, Schillingárpádostól, a tömegek pedig szarnak rájuk.
„Nemrég a magyar fociválogatott Németország ellen játszott a Puskás Stadionban, teltház előtt. Ez 67 ezer embert jelent. A jegyárak 5 és 20 ezer között voltak. Szerda este Red Hot Chili Peppers koncert volt ugyanitt, szintén közel teltházzal, 50 ezer emberrel. Az állójegy 25 ezer, a kiemelt állójegy (színpad előtti terület) 35 ezer, az ülőjegy 15 ezer, a kiemelt ülőjegy 35 ezer volt, és voltak 60, illetve 80 ezres VIP-jegyek is, korlátlan fogyasztással, fotózkodással, stb.
A nyomorpornóban utazó, folyamatosan stadionozó balosok ezeket az élményeket mind-mind sajnálják a magyar emberektől. Ha rajtuk múlna, ezek az események meg sem történtek volna, mert fel sem épült volna a Puskás Stadion. Ahogy a többi sem. Látjuk, a stadionok nem csak focira alkalmasak. (Például a Fradi-pályán, a Groupama Arénában volt egy hete az Iron Maiden, de nem olyan régen ott volt a Depeche Mode is.) Számos világsztár zenekar akkora színpaddal, olyan show-val turnézik, ami egyszerűen nem fér be egy kisebb helyre. Vagy ha be is fér, olyan ára van a produkciónak, hogy egy kisebb helyen alapból 50 ezerbe kerülnének a sima jegyek.
Láthatóan viszont ezekkel az egyébként valóban húzós jegyárakkal is komoly lakossági kereslet van az eseményekre. Persze, nem mindenki engedheti meg, pláne nem rendszeresen, de már messze nem csak egy szűk elit hóbortja a meccsre, koncertre járás. A Red Hot Chili Peppers persze külön érdekes eset: rajongótáboruk nem kifejezetten a valóban szerényebb körülmények között élő, ilyen jegyárakat kifizetni valószínűleg nem tudó vidékiek közül kerül ki, hanem a kifejezetten jól élő, mégis a mindennapokban folyton elégedetlenkedő, sivalkodó, stadionozó, mélyszegénységről papoló fővárosi muciológusokból. De ilyenkor, egy-egy estére még ők is elfelejtik a „mindenszarizmust”, azt, hogy ez egy szörnyű ország, ahol nem lehet élni (sőt, éhen kell halni). És képesek felszabadultan szórakozni, jól érezni magukat.
A foci pedig különösen nagy, katartikus, össznemzeti élményt ad. Amit a szerencsétlen, nyomorult, frusztrált libsi újságírók (és a rájuk hallgató hasonszőrű balosok) egyszerűen képtelenek megérteni, és pláne átérezni. Persze, hogy az angolok elleni parádés győzelem után is megjelentek a kommentek, hogy kit érdekel ez az győzelem, amikor 400 Ft az Euro, stb. Mert ezek tényleg szerencsétlen nyomorultak, akik semminek sem tudnak örülni, és azt akarják, hogy mások se örüljenek. (Örülünk a 400 Ft-os Eurónak? Nem. Nyilván ez is egy bonyolultabb történet, ez sem arról szól, hogy szar lenne a magyar gazdaságpolitika, erről korábban már írtam, itt. De nem csak szánalmas, nyomorult „mindenszaristák” a Karácsonyok, Fegyőrök, Gyurcsányok, Makizajok, Hadházyk és Szabótímeák, Jakabok, Tordaik és Szélbertalanok, Donáthannák és Csehkatalionok, stb., stb. és követőik. Ezek a gyökértelen globalisták totál irrelevánsak is. Nincs tartalmuk, nincs történetük. És ezért a mi történeteinket, a nemzeti oldal közös katarzisait próbálják szétbaszni, tönkretenni – hál’ Istennek, sikertelenül.
Nem értik, hogy hiába ülnek az elefántcsont-tornyaikban, Alföldiróbertestől, Schillingárpádostól, Déslászlóstól, Enyediildikóstól… a magaskultúrában meglévő hegemóniájukkal, lenéző tekintettel a tömegekre… a tömegek szarnak rájuk.”
Nyitókép: Facebook
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
Három bomba robbant, de az európai pusztítók voltak a legkegyetlenebbek, mikor kivégezték a csoportokba verődött tömeget.
A 2030-as tornát Spanyolország, Portugália és Marokkó rendezi közösen, míg 2034-ben a Közel-Keleten lesz a világ szeme.
Százharminc vádpontot fogalmaztak meg a Manchester City ellen az utóbbi idők egyik legnagyobb sportperében, most mégis rangadót játszik a Bajnokok Ligájában.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Nem a két csapat játéka láttán zokogott a 49 éves Alessandro Giallatini, akit alig tudtak megvigasztalni.
A főtitkár a védelmi kiadások növelésére, valamint háborús gondolkodásmód elsajátítására sürgette a szövetség országait.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
