Kultúra vagy tekintélyuralom – tessék választani!

2022. június 03. 08:58

El ne felejtsük a kötelező kört: szakad a Jobbik.

2022. június 03. 08:58
null
R. Kiss Kornélia
Magyar Hang

„Semmi különös, csak a szokásos üzletmenet: négy évente választási kampány, a Fidesz kétharmaddal győz, majd a részletes eredménymagyarázatok következnek, miközben megszűnik egy-két újság vagy tévécsatorna. És, hogy el ne felejtsük a kötelező kört: szakad a Jobbik. De legalábbis a pártot szétfeszítő belső konfliktusok kerülnek nyilvánosságra. Egyelőre nem lehet tudni, lesz-e a visszaút abból a helyzetből, hogy Jakab Péter, a párt elnöke nyilvánosan bűncselekmény elkövetésével vádolja és etikai bizottság elé idézi saját helyettesét, Potocskáné Kőrösi Anitát, mire párttársa, Varga Zoltán Péter feljelenti az etikai bizottságnál a pártelnököt. Nem beszélve persze az előzményekről, amelyek ide vezettek.

Számtalan módon próbálta már a magyarországi nyilvánosság megválaszolni  a kérdést, hogy miért nem működik az ellenzék. Pedig lehet, hogy a válasz egyszerűbb, mint gondoljuk. Mert mi is kell az együttműködéshez? Biztosan kell hozzá egy asztal, amihez az érintettek leülnek, és annak felismerése, hogy léteznek hosszú távú és közös célok, amelyek akár a különböző egyéni-vagy csoportérdekeket is felülírhatják.

Bármilyen fontos az egyéni érdek a politikában, fejlettebb demokratikus politikai kultúrával bíró országokban mégiscsak azt tapasztaljuk, hogy nem ez az egyetlen vezérlő csillaga a politika szereplőinek, már csak azért sem, mert saját jól felfogott érdekük az is, hogy a politikai közösségük működőképes maradjon.”

Nyitókép: Jakab Péter Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2022. június 03. 21:45
"Biztosan kell hozzá egy asztal, amihez az érintettek leülnek, és annak felismerése, hogy léteznek hosszú távú és közös célok" Ha sok közös céljuk lenne nem külön pártban politizálnának..
zakar zoltán béla
2022. június 03. 20:12
moslék lap
matykox
2022. június 03. 17:57
A nőneműről itten nem lehet eldönteni, hogy a) egy buta aki okoskodik b) egy okos aki butáskodik. Bár lehet, hogy a c) verzió az igaz: egy buta aki butáskodik ...
u.cserkész
2022. június 03. 14:16
"Máma már nem hasad tovább Aludj el szépen" kis Jakab.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!