Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Az ellenzék nem önmagát keresi, sokkal inkább azt, hogyan képes napról napra mélyebbre süllyedni.

„Április 3-a mindenre felhatalmazást adott a hatalomnak, arra is, amire sosem kértek. Ezen azonban nem lepődünk meg; a Fidesz mindig az aktuális érdekeinek megfelelően csavargatta a törvényeket, miért lenne ez másként egy ilyen frenetikusnak kikiáltott választási győzelem után. Most például az jutott eszébe – nevesítve Kocsis Máténak –, hogy milyen jó lenne a két év múlva esedékes uniós és önkormányzati választásokat összevonni. Ehhez kiváló argumentációnak tűnik az a kétségbevonhatatlan tény, hogy egy szavazás kevesebbe kerül, mint kettő, azaz a mi jó kormányunk nem a demokrácián spórol, hanem az emberek pénztárcáját kíméli.
Mindannyian tudjuk persze, hogy ez úgy hazugság, ahogy van, mert kétségtelen, hogy olcsóbb egy ilyen megoldás, de a kormányzó pártot eleddig egy jottányit sem érdekelte, hogy milyen módon tudná olcsóbbá tenni az állam működését, sokkal inkább foglalkoztatta saját önös, hatalmi érdeke, no meg persze a párt és holdudvarának pénztárcája. Valamint az ellenfél kiszorítása a döntéshozatalból, minél inkább marginalizált helyzetbe sodrása. Nem vitás: ebben a mostani országgyűlési választás nagyot lendített; a rezsimet felfelé, az ellenzéket lefelé. Ez utóbbi, írnám, azóta is keresi önmagát, csak hát ez nem lenne igaz; nem önmagát keresi, sokkal inkább azt, hogyan képes napról napra mélyebbre süllyedni.

A Fidesz elég pontosan látja, ha teheti, még segíti is ezt a süllyedést, elemzi annak lehetőségét, miként tudna ebből még jelentősebben profitálni. Így juthatott el Kocsis Máté az ötletig: április 3-a azt mutatta meg számára, hogy ez a társaság, bármennyire mást ígért is az előválasztás, összeférhetetlen, az együttműködés halálra van ítélve, kiváltképp azután, hogy ekkora csapást mértek rájuk a választók. Vagyis újra egy akolba kell terelni őket: két év múlva ez még kevésbé lesz működőképes, mint az idén. Az ellentétek a pártok között és a pártokon belül oly mélyre hatoltak, hogy azokat lehetetlen ennyi idő alatt elsimítani.”
Kép forrása: MTI/Soós Lajos