„Hathárom” kontra „négynulla” – két angol-magyar mérkőzés hasonlóságai

Írta: Péterfi Csongor

    
1953-ban, egy ködös novemberi napon a „mágikus magyarok” csúnyán elpáholták az „angol oroszlánokat”. 2022-ben, a júniusi kánikulában szintén – azonban az idei összecsapás nem csak kimenetelében emlékeztet Puskásék diadalára...

Lássuk az előzményeket: akárcsak most, úgy hét évtizede is az angolok számítottak a meccs toronymagas esélyesének, ezt jól mutatják a fogadóirodák szorzói. 1953-ban 500-szoros (!) pénzt fizettek a magyarok győzelmére (ez volt a futballtörténelem legnagyobb meglepetése a Leicester City 2016-os angol bajnoki címéig, amire az esély 1:5000 volt), a mostani 0-4-es végeredményre pedig a fogadóirodák átlagszorzója 284 volt (azaz, ha felteszel ezer forintot, 284 ezret nyersz vele).

Szintén jól mutatja be az előzetes várakozásokat Zakariás, az Aranycsapat tagjának mondata a Wembley pályájának megtekintése előtt: „Melyik beteg akarja megnézni a műtőt az operáció előtt?” Szoboszlaiék tehát Zakariásékhoz hasonló esélyekkel léptek pályára a tavaly minket a Puskás Arénában kiütő angolok ellen.

A két meccs egyaránt komoly politikai töltettel bírt: a Sebes-csapat győzelmét a párt, a vezetés a béketábor kapitalizmus felett aratott győzelmeként könyvelte el, ahogy ezt a Hobo Blues Band is megénekli. Most a gyarmatosító múltját az álságos térdeléssel feledtetni próbáló Anglia a rasszistának kikiáltott Magyarországgal csapott össze.

Ugyancsak említésre méltó a karakterek hasonlósága: 1953-ban az első aranylabdás Sir Stanley Matthews rohamozott a magyar kapu felé, most a vb-gólkirály Harry Kane próbálkozott, akkor a magyar gólok felét Hidegkuti, a napokban Sallai lőtte, anno a csapatot kapitányként Puskás vezette győzelemre, most pedig a Puskás akadémisták (az első három gólszerző Felcsúton játszik vagy játszott). Londonban Sebes Gusztáv eszelt ki verhetetlen taktikát a magyar fiúknak (Sebes és stábja profi felkészülését bizonyítja, hogy '53-ban a magyar válogatott angol labdákkal edzett a Wembley pontos másaként kialakított Vasas-pályán, amit emiatt megtoldottak széltében és hosszában öt-öt méterrel), Wolverhamptonban Rossi mester tette ugyanezt, sőt a csapatnak akkor is volt és most is van egy „tizenkettedik játékosa” – hetven éve a rádión közvetítő Szepesi György, manapság a televízión kommentáló Hajdú B. István.

További párhuzamok: a magyar csapat a másik játszmát is megnyerte – Bozsikék a visszavágót 7-1-re, Szalaiék az odavágót „csak” 1-0-ra. Az angol sajtót mindkétszer sokkolta az eredmény: hét évtizede az Evening News magyar címmel jelentette meg a meccsről szóló tudósítását („Micsoda csapás!”), most a Mail Online azt írta, gulyást csináltak Angliából („England goulashed”).

Mindkét siker történelmi jelentőségű volt, melyek közel évszázados angol rekordokat, sorozatokat szakítottak meg: a Sebes-brigád Anglia kilencven éves hazai veretlenségét törte meg, a Rossi-csapat pedig az elmúlt kilencvennégy év legnagyobb verését mérte az angolokra (legutóbb 1928-ban, a rivális skótok ellen kapott ki otthon ekkora különbséggel az angol együttes). 

Az „évszázad meccsének” időpontját, november 25-ét az MLSZ a magyar labdarúgás napjává nyilvánította, a mérkőzésről film (Játszd újra Tutti) és zene is készült, a már említett Hobo Blues Band-nek köszönhetően. Talán az idei diadal is hasonló művek sorát ihleti majd, s ezzel tovább bővül a párhuzamok sora – de ez már a jövő zenéje.

Harry Kane csapatkapitány azt mondta a mérkőzés után, el kell felejteniük ezt az estét – attól tartok, nem fogják tudni. Mi pedig nem akarjuk, hiszen ahogy a „hathárom” az előző, úgy a „négynulla” a mostani évszázad mérkőzése!

Fotó: MTI