„A moszkvai propaganda szerint Ukrajnában február óta nem háború, hanem »különleges katonai művelet« zajlik, melynek fő célja a »nácitlanítás«. Putyin szerint ugyanis Kijevben szélsőjobboldali kormányzat uralkodik. Az állítás abszurditásának bizonyítékául talán elég Volodimir Zelenszkij zsidó származású felmenőit megemlíteni. Az ugyanakkor tény, hogy az országban nem csak megtűrik, de az ukrán fegyveres erőkbe is beintegrálták a militáns, magukat sokszor nyíltan a nemzetiszocializmus híveinek valló alakulatokat. Sőt, ezek a csoportok – mindenekelőtt az Azov ezred – az invázió megindulása óta a honvédő háború hőseivé váltak az ukrán hivatalos kommunikációban. Mariupol borzalmas pusztítással járó ostroma és az azovisták valóban megrendítően önfeláldozó küzdelme nyomán aztán ez a heroizálás a nemzetközi közbeszédben is elterjedt. Az oroszok erre válaszul azzal vádolják a Nyugatot, hogy nácikat fegyvereznek fel és dicsőítenek, s bizony ez a vélemény is sok követőre talált a putyinista, vagy egyszerűen csak a nyugati szövetségi rendszerrel szemben kritikus körökben.
Most akkor kinek van igaza? Nos, az egyszerű igazságok diszkontjának törzsvásárlói számára bizonyára csalódás, de a helyzet az, hogy mindkét oldalnak, és egyiknek sem.
Amit az Azovról Moszkva és Kijev állít, azok külön-külön tények – ám a narratíva, amit kerekítenek köré, mindkét esetben alapjaiban hamis.
Ezt egyébként nekünk, magyaroknak nem is olyan nehéz belátni, hiszen a mi történelmünkben is akadnak hasonló figurák, akiket egy faék-egyszerűségű hollywoodizált morális koordinátarendszerben aligha tudnánk elhelyezni. Hiszen hová tennénk a kései rablólovagból Eger hősévé vált Dobó Istvánt, a császáriak és katolikus civilek által éppen úgy rettegett hajdúkat, vagy a 1848-as délvidéki harcokban vakmerő hősiességről és brutális kegyetlenségről is tanúbizonyágot tevő betyárokat? Ám akad múltunkban ennél időben és a körülményeket tekintve is közelebbi párhuzam.”
Nyitóképen: Az Azov-ezred tagjai. Fotó: Genya Savilov / AFP