Karácsony éppolyan politikai hulla, mint Márki-Zay

2022. május 20. 14:14

Szépen mondja fel azokat a megállapításokat április 3-a után a balos sajtó, mint előtte a jobbos.

2022. május 20. 14:14
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
PestiSrácok.hu

„Nem gondolom, hogy Karácsony Gergelynek igen sok jó tulajdonsága lenne. Túlozni nem akarok, hiszen ha már egy is akad – amit a nagy számok törvénye alapján teljesen kizárni nem lehet –, akkor hazugság lenne a megállapításom. Például teljes mértékben elképzelem, hogy rendesen neveli a gyermekét, joviális zöldpolitikusként nem dobálja a szemetet a földre, rendet rak maga után, és így tovább, és így tovább, sőt, amint azt egy vele frissen készített interjúból megtudtuk, az ellenzéki pártelnökök által alkotott Signal-csoportból sem rakta még ki Gyurcsány Ferenc, mint ahogy tette azt a választásokat követő napon Márki-Zay Péterrel.

Arra így rögtön az elején – téve egy érdekes hajtűkanyart – hadd irányítsam rá a figyelmet, hogy milyen szépen mondja fel ugyanazokat a megállapításokat április harmadika után a balos sajtó, mint amelyeket annak előtte a jobbos tett. Mikre gondolok? Elsősorban például arra, hogy Gyurcsány a főnök, ő határoz meg mindent, ő fújja a passzátszelet és tőle függ, hogy úgy igazán mi is történik az ellenzéki térfélen – lásd még a Signal-csoport adminságát.

Aztán arra is gondolok, hogy ő az az ember, aki egészen konkrétan »baszd megek« kíséretében küldi el melegebb éghajlatra Karácsonyt, mintha valóban a főpolgármester tehetne arról, hogy Márki-Zay az ellenzék nyakára lett ültetve. És hadd ne menjünk el észrevétlenül a többi megállapítás mellett sem, amelyeket a balos sajtó is volt oly’ szíves kikutatni mindenki részére. Amelyeket mi itt, a jobboldali sajtóban hosszú-hosszú ideje mondtunk, hiszen volt szemünk. Ám az azzal nem rendelkezők – következzék a Márki-Zay felé táplált olthatatlan szerelmükből vagy egyéb, eseti perverziókból – olyan fogalmakat dobáltak felénk, mint propagandista, kontextusból kiforgató munkások és egyebek. Szomorú ez, na. Hiszen vegyük csak sorra, mi miket mondtunk az elmúlt hónapokban, illetve azt, hogy csodálatos kutatómunkával miket derítettek ki a telexesek: a kapitányt a sajátjai is rühellték, főképpen azért, mert arrogáns, nagyképű, kezelhetetlen, mindenbe beleszólni szándékozó, kezelhetetlen csávó, aki tudomása szerint a spanyolviaszt is feltalálta; politikai érzéke, tehetsége és arra vonatkozó meglátásai a nulla felé konvergálnak; a kampánylapokat olyan akkurátusan nézte át, megfelelnek-e azok neki, hogy azt Rákosi is megirigyelte volna; illetve valóban fel akarta venni a kapcsolatot Zelenszkijjel, ez csupán rajta kívülálló okok miatt nem sikerült.”

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Barakka1962
2022. május 21. 09:15
Népszavazást ennek a hiperpasszív , diszlexiás méhlegelők pásztora fehérje halmaz leváltására !!!!!
nyugalom
2022. május 20. 21:37
Makit mar az asszony is vedi! Két beteg, + hatökör rokon!
Megtalálta
2022. május 20. 19:59
" Aztán arra is gondolok, hogy ő az az ember, aki egészen konkrétan 'baszd megek' kíséretében küldi el melegebb éghajlatra Karácsonyt, mintha valóban a főpolgármester tehetne arról, hogy Márki-Zay az ellenzék nyakára lett ültetve. " Pedig a mai napig nem egyértelmű, Karácsony miért lépett vissza MZP javára.
jánosbácsi
2022. május 20. 18:48
Kristóf te vagy az igazi politikai hulla , a sajátjaid nyírtak ki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!