Döntött a kongresszus, jó az irány!

2022. május 10. 19:33

Naiv gondolat volt az ellenzéki szavazók részéről, hogy megújulhat az ellenzéki politika.

2022. május 10. 19:33
null
Sneider Tamás
Facebook

„Ahogy várható volt, a Jobbik kongresszusa bő 70%-os támogatottsággal Jakab Pétert választotta újra elnöknek. Sok politikai elemző várta azt a minden eddiginél nagyobbat bukó baloldali pártoktól, hogy új arcokkal, új politikai iránnyal fogják folytatni a tevékenységüket, az elmúlt egy hónap történései alapján azonban egyre világosabban látható, hogy a parlamentbe jutott baloldali politikusoknak ehhez egyáltalán nincsen kedvük. Minek is erőltessék meg magukat, ha így is úgy is biztos a megélhetésük az elkövetkező 4 évben? Inkább ülnek továbbra is a babérjaikon jó fizetésért, a parlament által bérelt lakásért, irodáért, benzinkártyáért, alkalmazotti keretért, cserébe pedig semmifajta érdemi képviseletet nem nyújtanak a szavazóiknak. Mostanra azt is világosan láthatjuk, hogy a tagság részéről sincs igény a változásra, a tagok is elfogadják, hogy negyedszerre is kétharmaddal győzött a Fidesz. Végezetül, a mai kongresszussal bezárólag elmondhatjuk azt is, hogy naiv gondolat volt az ellenzéki szavazók részéről, hogy megújulhat az ellenzéki politika, és a Fidesz nem kétharmaddal újrázik legközelebb is, hiszen mint látható, erre a megújulásra a pártok részéről sem vezetői, sem pedig tagsági szinten nincsen igény. Az ellenzék minőségi és érdemi megújulása csak és kizárólag a parlament falain kívülről várható, de ezt már nem biztos, hogy lesz ideje kivárni a magyar társadalomnak…”

Nyitókép: Mandiner-videó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kubota
2022. május 11. 09:08
Akkor most a krumpli és parizer után felkészül a lecsó és a krinolin?!
hátakkor
2022. május 11. 07:16
Ezt a faszit láttam már valahol! Ez nem a Roy?
LancelotDuLac
2022. május 11. 05:52
Ez a görény Sneider pofázik!? xDDD - neki köszönhető, hogy a Jobbik ott tart ma, ahol van! 2020-ban úgy adta át az elnökséget, hogy csinált 1.2 milliárdos adósságot (+ 2020-ban a covid miatt félpénzt kaptak csak a pártok) és a 19-es EP választáson már 6 százalékos párt lett a 19-ből, amit 2003 óta építettek ki! Ehhez képest ma a 10 százalék nem is olyan rossz! Sneider jobban tenné, ha kussolna!!!
amca
2022. május 10. 22:16
Tiszta Áááámerikkaaa. Vonaglógábor nevű gangster. Akkor jöttél te , a trieszti koldus. Majd a tschúúcs,Jakab Pig , a parizerrel Szumma. 29 000 000 huf évente.4 év =120 000 000 huf. 6 000 000 000 huf 4 évre. Ez ám a karrier !!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!