A Pesti Tv-től vegyünk könnyes búcsút

2022. május 11. 12:35

De tartsuk észben: amíg propaganda van, valódi választás nincsen.

2022. május 11. 12:35
null
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„Mielőtt megszűnik a Pesti TV, gyorsan elvittem oda is 60Puszta fotóját. Így már a második propagandatévében volt szó a 6000 négyzetméteres luxus birodalomról, igaz, mindkettőben csak egyetlen egyszer és csak az alig nézett adókon De legalább egy pillanatra láthatta a propaganda által szédített honfitársaink egy kis része ezt a csodát.

Próbáltam azzal érvelni, hogy mit érezne Orbán törzsközönsége, ha a luxus »majorság« nem a mostani, hanem a korábbi miniszterelnöké lenne. És persze azt is meg próbáltam megértetni, hogy nagyon fel lennének háborodva, ha Gyurcsány beszélhetne minden héten a Kossuthon és sz M1-en, Orbán pedig négy év alatt alatt öt percet kapna.

Elbúcsúztam tehát az alig nézett hecc adótól, ahova néha elhívtak, mert azt gondolták, nem árthat, ha a szavazók minimális százaléka hallja néha az igazat. Az állami tévébe és a TV2-be továbbra sem hívnak természetesen (bár úgy látom, van olyan »ellenzéki« kollega, aki megérdemli . Az LMP frakcióvezetője pl egy napon szerepelhetett a Kossuth és az M1 műsorában is.) Szemmel látható, hogy a »közmédia« igyekszik változtatni a renoméján azzal, hogy néhány ellenzéki politikust -gondosan megválogatva- meghív néha.

Ez azonban csak annyit jelent, hogy a Fidesz tudja, hogy az EU-ban is látják, mekkora csalás az, hogy négy éven keresztül egyszer sem mehetett be az ellenzék a »közmédiába«. Ez pedig egy olyan cáfolhatatlan tény, amire joggal lehet hivatkozni a jogállamisági mechanizmus során. Mert jegyezzük meg: a látszat nagyon fontos a kormány számára. De csak a látszat. A Pesti Tv-től pedig vegyünk könnyes búcsút, de tartsuk észben: amíg propaganda van, valódi választás nincsen.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 126 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rácz Gabriella
2022. május 13. 20:33
Meg sem fordul a fejében, higy talán a viselked3sén, a stílusán, az összeférhetetlenségén kellene először változtatnia??? Ez nem demokratikus vélemény nyilvánítás hogy obszcén kifejezésekkel kritizál. Ezt bárki tudja így, akit behívnak az utcáról. Észre kéne vennie magát..........
Nabakker
2022. május 12. 09:41
Hogy is szokja mondani a tábláscsávó: " A LÓNAK A FASZÁT "
egripeti77
2022. május 12. 07:43
Szerencsére a 444, a Telex és a többi nem propagandista, hanem függetlenobjektív...
Swift Nimblefoot
2022. május 12. 00:20
Sokat megmutat a Google-ről hogy ha rákeresek erre a témára, mi jön fel -2 cikk a Mandinerről amiket baloldaliak írtak, a 888 és a media.hu. Ennyit a hatalmas jobboldali médiafölényről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!