A tanácstalanság Momentuma

„Azt a tényt, hogy nagyon nagy a baj a baloldali és a liberális politikával, meg hogy talajtalan és reményvesztett kisemberek ülnek be manapság a parlament ellenzéki padsoraiba, semmi nem fejezi ki éktelenebbül, mint a Momentum Mozgalom legújabb vezetési válsága. A választást követő napokban, amikor Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter szövetsége átfogó médiaoffenzívát indított Márki-Zay Péter ellen, a Momentum még a súlyos vereség egyik nyertesének tűnt, hisz a második legnagyobb ellenzéki frakciót alakíthatta meg, s így a parlamenti nyilvánossághoz meg a milliárdos állami párt- és frakciótámogatáshoz is hozzájutott. Az elmúlt harminckét év politikai csődjéért a hazai pártstruktúra Országgyűlésbe jutott szervezetei közül még a Momentum tehető legkevésbé felelőssé, és van is pár rokonszenvesnek mondható politikusuk, mint Orosz Anna vagy Soproni Tamás, továbbá az ő kötelékükben találni a két legnépszerűbb ellenzéki arcot Hadházy Ákos és Donáth Anna személyében. Egy kis ideig azt reméltem, hogy ebből a pozícióból lesz esély újrafogalmazni az ellenzéki politikát – aztán a Momentum három villámgyors lépésben lenullázta magát.

Első lépésként a képviselőcsoport azt a momentumost nevezte ki frakcióvezetőnek, aki pár hónapja az előválasztási kampányban, meg a Partizán stúdiójában az alkalmatlan arcoskodás és a debilitásba hajló ügyefogyottság tankönyvi illusztrációjává tette magát. Bizonyára vannak Fekete-Győr Andrásnak erényei és kompetenciái – s egy ország várja lélegzet-visszafojtva, hogy egy nap ezek bármelyikét kinyilvánítsa –, de a frakció vezetését nagyjából akkora hiba volt rábízni, mint miniszterelnöknek jelölni. Lehet, hogy a párttagok szemében megbízható karakter élményét kelti, lehet, hogy jól megérteti magát a támogatóival meg a mozgalom tagságával, de fél év elteltével úgy tenni, mintha mi sem történt volna Gulyás Márton számonkérő széke előtt, pont ugyanaz a következménytelenség és pont ugyanaz a gőgös hülyeségből előadott köznyilvános öntökönszúrás, melynek kényszeres gyakorlását a pártnak leginkább levetkőznie kéne, nem pedig a legmagasabb zászlórúdra tűzni.

S az idiotisztikusan provokált végzet nem váratott sokat magára: hamarosan le is zajlott Fekete-Győr András előadásában az a hallatlanul kínos melodráma, amelynek során a párt heteken át nem bírta eldönteni, hogy kivonuljon-e, bevonuljon-e, bojkottálja-e a fél évtizeden át hajszolt és végre elnyert népképviseletet, vagy inkább tanúsítson együttműködést Kövér László Országgyűlésével, ha már önmaga többre hivatott részének megtagadása révén nagy nehezen sikerült belevergődnie. A nyomorult tipródás eredménye az lett, hogy a Momentum ki nem kényszerített hátrányt szenvedett a bizottsági helyek elosztása során, már megint röhejessé tette magát, és az anatómiailag szükséges két töke közül az egyetlent, Hadházy Ákost is kimetszette a testéből. Fekete-Győr András frakcióvezetésének első napján még a Hadházy-modellt akarta országossá tenni, két héttel később meg már nem pusztán kikukázta azt, de maga Hadházy Ákos sem ül be a Momentum frakciójába. Ez történik, amikor egy hülye gyerek mindig és csakis a másnapi szalagcímnek politizál, mert egyáltalán nem gondol semmit a világról.

Ezeket a lépéseknek nem nevezhető botlásokat látva a gyermekét váró Donáth Anna egyszer csak úgy döntött, hogy inkább az európai parlamenti munkát helyezi előtérbe a Momentum Mozgalom vezetése helyett. A kommunikációs gesztusok persze azt a látszatot keltik, mintha ez pár hónapnyi pártelnökség után egy magánéletileg motivált lépés volna, de még a vak is látja, hogy Donáth Anna pánikszerűen menekül az új politikai degeneráció éléről. Nyilván nem arról van szó, hogy nem akarja a várandósságának hónapjait a politikával mérgezni, hisz lehetősége lett volna otthagyni a politikát, és az anyaságot választani, ő azonban nem ezt tette, ahogy ma már a nők többnyire nem ezt a döntést hozzák, Új-Zéland miniszterelnöke például kormányfőként adott életet a gyermekének, de Szabó Tímeát sem korlátozta a terhessége a politizálásban. Az anyaság nem jelenti annak akadályát, hogy egy nő a rá bízott politikai munkát magas színvonalon elvégezze. Donáth Anna akár az EP-képviselői és a pártelnöki pozíciót is megőrizhette volna, de mert a sok utazás nyilván tehertételt jelent, bizonyára logikus volt választania az uniós képviselősége meg a hazai ellenzék újjászervezése és vezetése között – aligha akad bárki, akit meglepett a választásával.

Nincs kétségem afelől, hogy Donáth Anna a pártja szempontjából tragikus döntést hozott, amikor kinyilvánította, hogy inkább a strasbourgi munkáját végzi tovább, mint hogy a következő két évben a Momentum dinamikus közösségét vezesse. Donáth Anna Strasbourgban pótolható lett volna, Budapesten viszont nincs említést érdemlő alternatívája – már csak azért sincs, mert riválisát, Orosz Annát ő maga söpörte el fél éve, amikor még ambicionálta azt a szerepet, amely ma már púp a hátán. Marad a még gyengébb kiadású Karácsony Gergely, az ostobaságával közröhejt keltő Fekete-Győr András vagy az oxfordi öregdiák, a fogalmatlan politikai selyemfiú, a semmirekellőség szobra, Hajnal Miklós, esetleg a bármire is alkalmatlan főpolgármester-helyettes, a helyezkedését a munkájával rendszeresen összetévesztő Kerpel-Fronius Gábor. Ezek bármelyikének elnökké válása azt jelentené, hogy a mozgalom már az új ciklus legelején tönkreveri magát.

Én a Momentum elnökségének tagjaként úgy küzdenék azért, hogy Soproni Tamás vagy Orosz Anna váljon pártelnökké, mint az életemért, mert afelől senkinek nem lehet kétsége, hogy Fekete-Győr Andrással, Hajnal Miklóssal vagy Kerpel-Fronius Gáborral a mozgalom élén a képviselők és a pártalkalmazottak ambíciója nem terjedhet túl azon, hogy minden hónap végén a fizetésükhöz jussanak.”

Nyitókép: Fekete-Győr András Facebook-oldala