Hadházy bojkottfelhívása a parlamentben is csődöt mondott. Az Egységben Magyarországért pártjai képviselőinek egyik fele kivonult az ülésteremből, majd visszaszivárogtak néhányan, három párt képviselői viszont ellenkezőleg, maradtak az ülésteremben. Az Amerikai Népszava beszámolójában azt írta, »a parlament alakuló ülésén atomjaira hullott az ellenzéki összefogás, amely csürheként bolyongott a T. Házban«.
A kormánypártisággal nem vádolható orgánum szerzője szomorúan konstatálta, hogy a választók a baloldalon szedett-vedett társaságot láthattak, amely »összevissza mászkált, mint a birkák«, mindenki ment a saját feje után. Az Amerikai Népszava szerint ez az ellenzéki társulat képtelen lett volna komoly és felelősségteljes kormányzásra.
A bojkottra szólító Hadházy szerint elvbarátai kollaboránsok, képtelenek az ellenállásra, egy liberális értelmiségi pedig már arról elmélkedett, hogy az ellenzéknek »téglája« van, aki megbízás alapján működik, maga Márki-Zay Péter, aki szétverte az ellenzéki összefogást. A jogtudós téved, nem kellett ehhez Márki-Zay. Nem volt és most sincs összefogás a baloldali pártok között, a megszerezhető zsákmányon, a koncon kívül semmi nem tartja össze őket.”