Amióta ellenzéki politikával foglalkozom, mindig volt egy recept, egy messiás

„A Telexnek adott interjúmban a következőt kérdeztem: »Van a politikának felelőssége, de azoknak hol a felelőssége, akik teleírták a 444 – Telex – Magyar Hang metaverzumot, hogy Dobrev Klára egy szörnyű minőségű ember, és csak Márki-Zay Péterrel lehet nyerni?«. A Magyar Hangnak adott interjúban pedig a következőt mondtam: »a Magyar Hang az előválasztás alatt Márki-Zay Péter kampánykiadványaként funkcionált«.

Erre válaszul György Zsombor, a Magyar Hang főszerkesztője, Stumpf András, a Válasz Online alapítója és sokan mások kifogásolták, hogy igaztalanul, a beszédhelyzetemből következően hibásan és alapvetően amorálisan fogalmaztam: a sajtó és a sajtót író értelmiség nem hibázott.

Kezdjük ott, amiben egyet tudunk érteni: a negyedik kétharmadért a felelősséget az ellenzéki politikai közösségnek kell viselni, így nekem is. Hiába minden azóta – néha elegánsan, néha ízléstelenül – előszedett »mi előre megmondtuk« típusú érve az LMP-nek, a tény az tény marad: Márki-Zay Péter a mi jelöltünk is volt, a kampányt mi csináltuk és ezért mi osztozunk ebben a történelmi kudarcban.

Ugyanakkor bármennyire is posztmodern korban élünk, mégis törekedni kell arra, hogy a nyelvvel megpróbáljuk leírni azokat a jelenségeket, amiket észlelünk a világban, és ezekre a jelenségekre valamilyen választ és magyarázatot adjunk.

Márpedig ha így teszünk, akkor ki kell mondani: az előválasztás két fordulója között a kormánykritikus értelmiség egy emberként, radikálisan, metapolitikai érvekkel tűzdelve és sokszor önellentmondóan beállt Márki-Zay Péter mögé. Célja volt, hogy befolyásolja az előválasztás eredményét, mert volt egy világos elmélete arról, hogy melyik jelölttel lehet nyerni. Politikai szereplőként lépett fel.

És ez nem Márki-Zay Péter kritikája, nincs olyan politikus a földön, aki ne próbált volna kihasználni egy ilyen hátszelet. Ez annak az értelmiségnek a kritikája, akik mosoly nélkül le tudták – vagy még rosszabb esetben ma is le tudják – azt írni, hogy »európai értelemben vett konzervatív«. Azoknak a kritikája, akik szerint a vidéki választóknak fontos, hogy ki hétgyermekes és ki jár templomba rendszeresen, de nem fontos, hogy mit mond. Ez azoknak a kiritkája, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy minden politikai helyzetben ők rendelkezzenek a »történelem jó oldalán állók klubjának« tagsági kártyái fölött.

Amióta ellenzéki politikával foglalkozom, mindig volt egy recept, egy messiás, egy ügy és egy klub, amit követni kellett. Egy rövidebb út, egy csoda, ami megkímél minket az önmagunktól való szembenézéstől. Előválasztás, összefogás, taktikai szavazás, technikai koalíció, Milla, Bajnai Gordon, Karácsony Gergely. Republikon konferencia, Mozsár klub. Lengyel László publicisztika, bojkott, választási törvény. Karantén, Jobbik, Wunderwaffe, O1G. Fudan egyetem.

És ezek közül Márki-Zay Péter volt a legabszurdabb, hiszen az értelmiség, a sajtó és a pártok mellette felhozott érvei valójában nem voltak mások, mint a vereség végső beismerése. Hiszen a gondolatmenet valahogy úgy szólt, hogy bár mindenben igazunk van, de a választók mégsem tudnak velünk azonosulni, ezért a jobboldaliság hétgyermekes trójai falovába rejtve toljuk le vidékre a művelt nyugati gondolatokat. Ráadásul annyira tiszteletlenek voltunk a választókkal, hogy a szemük láttára akartuk átverni őket. Sorra jelentek meg publicisztikák, melyek lényege ugyanaz volt: Márki-Zay Péter ellenszenves, kijelentése többsége vállalhatatlan, programja távol áll tőlem, de vidéken pont ezért működhet. Annyira belefeledkeztünk a saját buborékunkba, hogy már észre se vettük, hogy nyilvánosan csináljuk azt, amit sötét szobákban sem illik.”

Fotó: MTI/Balogh Zoltán