A halálos bizonyosság vágya

„A demokraták sikertelenségét valamiféle agyhalott választókkal magyarázni kellemes önfelmentés lehet, de totális félreértés. Az ellenzéki értelmiség érvei, vagy a nagypolitika tétjei az Orbán hívők számára nem ezért távoliak. Mindent átfordítanak arra, hogy például most éppen Brüsszel a hibás mindenért. Az ukrajnai háború miatt pedig Amerikát és a megtámadott Ukrajnát hibáztatják. Ezzel az erővel akár Magyarországot is hibáztathatnák, amiért az oroszok beavatkoztak ’56-ban. És hiába például a csődben levő egészségügy élménye! Ez a hívők fejében valahogy nem a rendszer politikai vonásaival kapcsolódik össze.

Feltehetően van valami összefüggés azzal, hogy az ösztönvezérelt, érzelmi, indulati viselkedés minden emberben kisebb-nagyobb mértékben, lassan visszaszoruló védekezésben van az ésszerű, tárgyilagos gondolkodással szemben – és ez rejtélyes módon sokakban valamiféle sajátos sértettségi hajlamot eredményez. Van, akiben erősebben van jelen ez a hajlam, van, akiben gyengébben vagy alig. Aki gyereket nevel, tudja, nem egyszerű megtanulni az ösztönök féken tartását. Az orbáni fasisztoid vezér szavai ezért mérgezőek: ezt a mélyben ott rejlő sértettségi hajlamot lovagolja meg, függetlenül attól, hogy valaki vidéki kisember vagy akadémiai doktor. És (még) sokan vannak, akik ennek áldozatul esnek. 1945 előtt egy Hitlernek, Mussolininek, ma egy Orbánnak, Trumpnak, Putyinnak, Le Pennek. Megszaporodtak.

Csak valószínű, hogy mindannyian úgy éltük meg életünk legkorábbi szakaszát, hogy abban volt valaki biztos pont az életünkben. És lehet, hogy vannak, akik felnőtt korukban ettől az élménytől vezérelve a politikai életben elviselhetetlenebbnek tartanák, hogy ne legyen ilyen mindentől megóvó, biztos – valaki, valami. Ember vagy eszme. Egy következményeiben gonosz, halálos bizonyosság.”

Nyitókép: Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd