„Ilyen időkben minden országgyűlési választás egy-egy szabadságharc. Így van ez vagy húsz esztendeje, amióta a Nyugat fojtóhurokja egyre jobban szorul a nyakunkon. (Lásd: »jogharmonizáció«, »európai értékek«, »fékek-ellensúlyok«, »szivárványcsaládok« és a többi.) Magabíró, kultúráját, hagyományait, józan eszét őrző, szuverén Magyarország maradjunk – vagy a Nyugat protektorátusa, szemétlerakata, köpőcsészéje legyünk.
Nemzeti megmaradás – vagy pezsgőtablettaként föloldódás a fogyasztózombizmus genderfluid tengerében. Ez volt a kérdés most április 3-án is, és a Kárpát-medencei magyarság seregei megfeleltek rá: hatalmas többséggel az előbbit választva. Még négy reményteli évet kaptunk építkezni, erősödni, gyarapodni.
A nemzetközi baloldal helyi képviselete katasztrofális vereséget szenvedett. Füstölgő romjaik közt még látni-hallani, ahogyan Márki-Zay utoljára – családja karéjában – leostobáz mindenkit, a parizeres ember »munkalakása« ablakából ujjal mutogat rá mint egyetlen felelősre, Gyurcsány pedig piros fejjel támasztja a kirakatot. S hallani azt is, amint »szakértőik« megkezdik a bukás okainak elemzését. Minő bölcsesség: láthatóan ugyanazok kutatják a fejreállás okait, akik az árokba hajtották őket.
Az első megfejtések be is érkeztek. Elhangzott például, hogy az időjárás tehet az újabb kétharmadról. Hogy ez miként lehetséges, nem tudom. Csak tippelni merek: az időjárást (is) einstandolhatta Orbán, majd forgószéllel (mint Mary Poppinst) Felcsútra röpített nyolcszázezer ellenzékit, s ott focimeccset nézetett velük urnazárásig.”
Nyitókép: Facebook