Az önbecsapás művészete – a hibrid hadviselés félrevezető elméletéről

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

***

Számtalan egyértelmű hátránya mellett van néhány komoly előnye is annak, ha az ember rendszeren kívüli elemző. Többek között nem hatnak rá a kimondott, kimondatlan elvárások, kevéssé hajlamos a csoportgondolkodás néven elhíresült hibába esni, és még a trendi elméleteket is tudja kívülről szemlélni.

De rossz szokásom szerint ismét távolabbról kezdtem mondanivalómat. Ezt részben a téma érzékenysége is indokolja, hiszen nem mindennap állítja azt az ember egy hivatalos NATO-doktrínáról, hogy téves feltételezéseken alapszik. Talán nem is lenne érdemes felvenni a szélmalomharcot egy ekkora bürokráciával, ráadásul úgy, hogy különböző szigorú előírások szerint megírt, két szakértő által jóváhagyott tudományos cikkek alátámasztotta szakmai karrierek épültek erre a bizonyos elképzelésre. Azonban a „hibrid hadviselés” fogalma teljesen tévútra vezette a legtöbb NATO-ország nemcsak civil, hanem katonai stratégiáját is. Ez a domináns szereplő által egyetértésbe kezdeményezett, vagy éppen megfelelési kényszeres, esetleg opportunista szakértők által támogatott elmélet sikeresen hozta össze a csoportgondolkodás klasszikus állatorvosi lovát. Ami miatt mégis mindenképpen érdemes megvizsgálni, az az, hogy még egyszer véletlenül se kövessük el ugyanezt a hibát. Ráadásul ilyen esetben, ilyen fontos területen nem csak lehetőség, hanem egyenes kötelesség az Andersen-mesében szereplő kisfiúhoz hasonlóan kiáltani, „A császár meztelen!”.

De lássuk miről is szól az egész koncepció. A hibrid fogalmat hadviseléssel kapcsolatban először Bill Nemeth amerikai katonai teoretikus vezette be. Érdekes tény, hogy hozzá hasonlóan az amerikai elméleti szakemberek között elég sok a magyar származású. Jól mutatja a tengerentúli hadművészet magas szintjét, hogy elméleti tudásuk mellett többségük jelentős gyakorlati tapasztalattal is rendelkezett.

Közéjük sorolható a hidegháború alatt

vagy a jelenlegi doyen Peter B. Zwack nyugállományú dandártábornok is.

Visszatérve kiindulópontunkhoz Bill Nemeth még csak a 2000-es Groznij elleni orosz támadás során tanúsított csecsen ellenállásban felfedezett ősi és modern elemeket nevezte hibridnek. Néhány évvel később, az izraeli hadsereg 2006-os libanoni hadműveletének tanulságait elemezve alkotta meg Frank G. Hoffmann a hibrid hadviselés elméletét. Ebben az elképzelésben erőszakos nem-állami szereplők (Violent Non-State Actors – VNSA) minden rendelkezésükre álló eszközzel érvényesítik érdekeiket. Hoffmann idesorolt olyan, hangsúlyosan nem-katonai eszközöket is mint a média, a politikai pártok, és utcai tüntetések vagy éppen a szociális háló. Ez a koncepció 2014-ig nem volt több, mint egy peremterülettel foglalkozó teóriák egyike, amelyet még a szakértők többsége sem ismert részletesen. A fogalom szédületes karrierjét 2014-ben kezdte, amikor a Majdan-téri tüntetések nyomán kirobbant válságban Oroszország nemes egyszerűséggel, gyakorlatilag ellenállás nélkül „lenyúlta” a Krím-félszigetet. Ez természetesen jelentős leegyszerűsítése egy bonyolult és számtalan elemből álló folyamatnak, amelyet egy később cikkben részletesen is bemutatok.

Az esetet követően, 2014 augusztusában Phillip M. Breedlove amerikai tábornok egy meglepően őszinte, érzelmektől sem mentes interjút adott a német Die Welt magazinnak, amelyben a Krím kapcsán egy váratlanul megjelent új hadviselési korszakról beszélt. Az általa akkor még DIME-ként (Diplomatic, Informational, Military, Economic) jellemzett orosz megoldás, azaz a véleménye szerint  egymásra épülő diplomáciai, média, katonai, és gazdasági lépések jelentős veszélyt jelentenek bármely országra, példaként a Krím-félsziget villámgyors elcsatolását hozva. Szavainak jelentős súlyt adott, hogy a NATO európai erőinek főparancsokaként nyilatkozott. Erre a hangulatra csatlakozott rá Mark Galeotti Oroszország-szakértő, aki Valerij Geraszimov tábornok, orosz vezérkari főnök egy akkor már több mint egy éves beszédét elemezve támasztotta alá az elhangzottakat. A katonai szempontból egy hét alatt, azaz a nemzetközi közösséget a NATO reakcióidején belül fait accompli, azaz kész tények elé állító megoldás valóban sokként érte a nyugati államok vezetőit.  

amely a már említett elemeket, Nemeth és Hoffmann elméletének részeit, valamint a DIME-ot kombinálta. Az elképzelés szerint egy ellenséges állam, azaz egyértelműen Oroszország, az összes rendelkezésére álló eszközzel: egymásra épülő titkosszolgálati, média, gazdasági és végül, de nem utolsósorban katonai módszerekkel küzd a NATO és az Európai Unió ellen, érdekei érvényesítésére. A teóriát már megjelenésekor számtalan kritika érte úgy hazai, mind külföldi részről, de súlyos hibái ellenére szinte azonnal hivatalos NATO-koncepcióvá vált, sőt az EU is a magáénak vallotta. Ez utóbbi olyan szinten, hogy a NATO által a szakterületek magas szintű kutatására és művelésére létrehozott, úgy nevezett kiválósági központok mintájára létrehozta Helsinkiben a hibrid hadviselés elleni védelem kiválósági központját, jelenleg Hibrid Fenyegetések Kiválósági központja (Hybrid Threats Center of Excellence). 

Joggal merül fel a kérdés mi is az alapvető probléma ezzel a logikusnak tűnő felvetéssel. 

Az első és legfontosabb, hogy bár elsőre úgy tűnik, sikerült feltalálni a kereket, amióta a világ a világ, így működik az érdekérvényesítés amióta a világ a világ, így működik az érdekérvényesítés –

Az országok a különböző területek összehangolásával igyekeznek hatást gyakorolni a többire. Ráadásul egyetlen esetből vontak le a szakértők általános érvényű következtetéseket. Ugyan a biztonság és védelempolitika a társadalomtudományok csoportjába tartozik és a természettudományok szabályai ritkán vonatkoznak rá, az könnyen belátható, hogy egyetlen darab egy számosságú halmazból általános érvényű logikai következtetést nem igazán érdemes levonni.

Az egyértelműen amerikai politikai ösztönzésre megfogalmazott és támogatott koncepciót részben emiatt számos szakmai kritika érte. Mint mindig,

gyakorlatilag az elmélet megfogalmazásától kezdve. De nemcsak a nagyobb országokból érkezett jogos kritika, Magyarországon is született több olyan írás, amely a teória logikai hibáira és tárgyi tévedéseire hívta fel a figyelmet. 

Érdekes csattanója a történetnek, hogy az egyik magyarul megjelent elemzés már 2017-ben felhívta a figyelmet arra, hogy Galeotti szándékosan vagy véletlenül félreértelmezte a Geraszimov tábornok által elmondottakat. Az orosz vezérkari főnök ugyanis nem arról beszélt, hogy ezt az új típusú, általa nem-linárisnak nevezett háborút Oroszország fogja megvívni. Hanem arról, hogy az elmúlt időszak háborúiban a támadó fél elsősorban nem-katonai eszközökkel, hanem propaganda és titkosszolgálati felforgatás nyomán kirobbanó lázongásokkal támad, és a katonai eszközök ebben a küzdelemben csak másodlagosak. Amely kihívásra Oroszországnak fel kell készülnie. Fenti tévedését Galeotti 2018-ban beismerte.

Azok az el nem hanyagolható és fontos részletek, amelyek az elmélet szerint egy hibrid művelet sikeréhez szükségesek, az erős és állandó (orosz) katonai jelenlét, ennek logisztikai háttérre, vagy hogy a célországban tömegesen lennie kell orosz anyanyelvű lakosságnak, már tényleg csak a hab a tortán. Több helyen használtam az alábbi ironikus analógiát, de túlságosan is találó, hogy ne vegyem újra elő. A fenti szempontok szerint a mindenkire leselkedő hibrid veszedelem Uruguayt vagy a csendes-óceáni Naurut éppúgy nem fenyegeti, ahogy a legtöbb NATO-államot sem, hiszen jelentős létszámú, orosz anyanyelvű lakosság egyik területre sem jellemző. Bár az előzőeket figyelembe véve Antalya és Hévíz kifejezetten veszélyben van. Viccet félretéve, a leggyengébb pontja az elképzelésnek, hogy végül is egy katonai megszállást eredményez, amely katonai erővel egyszerűen visszafordítható, ahogy azt például a II. világháború vagy éppen a Sivatagi Vihar műveletei példázzák. Kivéve természetesen, ha a megszálló a világ egyik atomnagyhatalma.

De miért olyan fontos elkerülni egy, a hibrid hadviseléshez hasonló téves elképzelés elterjedését? Azért, mert

amely viszont most már ténylegesen akár a létében is fenyegetheti a NATO-t.

A védelmi szövetség egy hasonló hibás döntés esetén pontosan úgy járhat, mint P. Howard, azaz Rejtő Jenő örökbecsű művében a maláj harcművész. Aki azt ígérte, hogy ha Fülig Jimmy megpróbálja megütni, olyat lát a nagyérdemű közönség, amit korábban még sosem. Amikor a bekapott pofontól több asztalt felborított, beteljesítette saját jóslatát. Mert ő jobbról várta a támadást, de az balról érkezett. És afelől ne legyen kétségünk, hogy a maszkirovka mesterei újra meg újra meg tudnak lepni minket: a kérdés az, hogy felkészülten, minden irányból várjuk az érkező pofont, vagy elhisszük a malájul nem beszélő szakértőknek, hogy az biztos jobbkéz felől érkezik. És abból a pofonból lehet, hogy mi sem állunk fel.