Merengés a romok felett

2022. április 05. 16:48

A legfőbb felelős maga Gyurcsány Ferenc.

2022. április 05. 16:48
null

„Kevés jellemtelenebb politikus létezik Budapest főpolgármesterénél, a Párbeszéd nevű piócapárt társelnökénél, az örökös mamlasznál és hazudozónál – de még ebbe a főváros ellenzéki identitását fenntartani hivatott politikai karrieristába is több tisztesség szorult, mint az egykor és jelenleg őt kitartó szervezetek elnökeibe meg a legújabb kori magyar történelem megrontójába, a harmadik köztársaságot elkúró Gyurcsány Ferencbe s az ő jobbikos jobbágyába, Jakab Péterbe.

Vasárnap este az ellenzéki összefogás csúfos összeomlása után az O1G-koalíció eredményváróján Márki-Zay Péter mellett mindössze két politikus lépett színpadra: Donáth Anna és Karácsony Gergely. Mindössze ők érezték úgy, hogy mégiscsak eleget kéne tenniük a minimum minimumának, s mégiscsak a szemébe kéne nézniük azoknak, akik az ő előmenetelükért és megélhetésükért dolgoztak, az ő hatalmuk kiterjesztéséért kampányoltak – no meg azok szemébe sem ártana belenézniük, akik rájuk szavaztak, ha nem is voltak annyian, ahogy remélték. Mindössze ők hárman tettek úgy, mint akiknek közük van a vereséghez, mindössze ők vállalták fel a legcsekélyebb mértékű felelősséget, ami a politikában létezik.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)

Itt egy újabb közvélemény-kutatás: nyílik az olló Orbán és Magyar között (grafikon)
Tovább a cikkhezchevron

Az MSZP meg az LMP társelnökei az eredmények hallatán úgy felszívódtak a rendezvényről, mint bárhonnan, ahol valaha is kiállást vártak tőlük: Horn Gyula egykori kormánypártja és Schiffer András egykori zöldpártja a semmibe vezető út utolsó állomásán futott össze s vált eggyé. Két olyan párt négy elnöke oldott kereket a vereség hírének hallatán, amelyeknek egyáltalán nincs szavazójuk, amelyek elnökeit senki nem ismeri, de a következő Országgyűlésben egyaránt frakciójuk lesz – egyikük a Fidesszel közösen üzemeltetett parkolási maffiának, másikuk meg Ungár Péter kapcsolatrendszerének köszönheti ezt. 

EZ A KÉT SZERVEZET MA MÁR NEM EGYÉB, MINT BÁRMIHEZ IS GYÁVA, JELLEG ÉS JELLEM NÉLKÜLI MEGÉLHETÉSI POLITIKUSOK PÖCEGÖDRE.

Felelősséget vállalni? Fellépni a vereség színpadára amellé, aki helyettük szántotta fel az országot és helyettük viselte a sakálmédia aljas támadásait? Ezt a lehetőséget inkább kihagyták.

Jakab Pétert más más fából faragták – ő már a vereség után egy órával minden felelősséget Márki-Zay Péterre hárított, és arról fantáziált, hogy ha az épp elsöprő többséggel megválasztott Orbán Viktort egy hónap vagy egy év múlva elsöpri a népharag, ő készen fog állni, hogy átvegye tőle a kormányzást a maga jól megfizetett, egykori szkinhedekből álló maroknyi csapatával. Nos, Jakab Péter a jelek szerint nem pusztán utolsó, jellemtelen áruló, de egy pszichopátiás hazudozó, akinek van pofája ezt azok után előadni, hogy saját kezűleg verte szét a Jobbik húszszázalékos szavazótáborát, és az egykori nemzeti radikális pártot egy lájkvadász Facebook-oldallá gyalázta le. Jakab Péter az elmúlt hónapokban ott és azt rakott keresztbe Márki-Zay Péternek, ahol és amit csak bírt. Jakab Péter az ellenzéki összefogáson belül és azzal szemben összefogott Gyurcsány Ferenccel, hogy közösen hackeljék meg az előválasztást. Jakab Péter a mélyproli pózolásával meg a primitív hőbörgésével százezerszám taszította el az ellenzéktől a jobboldaliságra fogékony ellenzéki érzelmű választókat. Nem kétséges, hogy Márki-Zay Pétert súlyos felelősség terheli az ellenzéki verségért – ugyanakkor a Gyurcsánnyal még ma is teljes szinkronban mozgó bőrdzsekis parizerkirály szerepe az összeomlásban elvitathatatlan.

A LEGFŐBB FELELŐS PERSZE TOVÁBBRA IS MAGA GYURCSÁNY FERENC.

A harmadik köztársaság elveszejtője most Márki-Zay Péterre mutogat, mondván, hogy nem volt elég jó kapitány. Nos, ebben bizony sok igazság van – a legfőbb hibája kapitányként pedig az volt, hogy megtűrte a hajón őt, Gyurcsány Ferencet, akinek Orbán Viktor egy országot és most már zsinórban négy kétharmados győzelmet köszönhet, aki miniszterelnökként szétverte a baloldalt, azóta meg a roncsok elpusztításán dolgozik, miközben az ellenzék fennmaradó része hiába küzd azért, hogy valahogy kezelje azt a mindent elemésztő erkölcsi válságot, amelyet okozott. Mára oly mértékig elnyerte az országot a Fidesz, hogy Gyurcsány Ferencre többé szüksége sincs. A baloldal halott: Orbán Viktor már a köztársaságot elkúró gazember közreműködése nélkül is könnyedén legyőzné – de persze az idők végezetéig megtartja öttalálatos szelvényét és aranycsináló kabaláját mint történelmi mementót s megingathatatlan biztosítékát annak, hogy Magyarország örökre az övé legyen.”

Nyitókép: Trenka Attila/Mandiner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
huglot
2022. április 07. 07:31
Tisztára úgy tűn pedig, hogy őket támogatta a választások előtt... Ott veszített el nálam Puzsér egy nem kis darabot az arcából. Merthogy nem az zette őket jellemtelenné, hogy nem álltak ki, hanem az az oka annak, hogy nem álltak ki, hogy jellemtelenek. És ezt korunk erkölcsi etalonja, Puzsér, láthatta már előtte is. Ha nem látta azért, ha meg látta, azért lett ő számomra jelentős mértékben jelentéktelenebb. Sokat kell dolgoznia, hogy újra felépítse magáról a független-objektív-erkölcsiiránymutató képet. De hozzáteszem én nagyon nyitott vagyok felé, mert - és ez a legfontosabb - Puzsér egy kicsit sem romlott.
Válasz erre
0
0
Erdőmester
2022. április 06. 09:38
Puzsér! Ha ezt figyelmeztetésül a választások előtt leírod, kalapot emeltem volna. Most már ez olcsó okoskodás, amit mi jobboldali érzelműek már rég tudtunk. Ezért a kétharmad!! Ne. kell feltalálnod a kanálban a mélyedést!
Válasz erre
2
0
123321
2022. április 06. 09:21
"Gyurcsány Ferencet, akinek Orbán Viktor egy országot és most már zsinórban négy kétharmados győzelmet köszönhet" - maradtok a szarban öcsi, mert tagadjátok a nyilvánvaló fejlődést, ami az elmúlt 12 évben történt...
Válasz erre
2
0
Vizi369
2022. április 06. 08:13
Te is hibás vagy Puzsér, hagyd abba az okoskodás, kezdj el élni, valami hasznos hobbi, emberibb munka, kevesebb sértegetés és több tisztelt azok iránt akik mást gondolnak a világról.
Válasz erre
3
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!