A politikai tudásról

Értelmiség. Mit is jelent ez a szó, mit foglal magába? Iskolai végzettséget? Társadalmi státuszt? Kultúrafogyasztási szokásokat? Bölcsességet, és már-már polihisztorhoz hasonlatos tudást? Szociológusok, politológusok és a társadalomtudományok más művelői hosszan el tudnak ezen vitázni, azonban egy dolog biztos: a politikai tudás és az értelmiségi lét nem függ össze, vagy ha igen, mára már inkább fordított arányban. 

Ennek oka éppen abban rejlik, hogy sokáig népszerű gondolat volt, vagy tán még ma is az, hogy az értelmiség érti és tudja „megfelelő szinten” művelni a politikát. A szakértőknek nevezett kávéházi okoskodók – akik a rendszerváltoztatást követően tudtak egyedül felmutatni politikai sikereket egy alakuló demokráciában – fújják a kürtöket most is a progresszív oldalon. Különböző műsorokba járnak, cikkeket írnak, és alapítványi rendezvényeken magyarázzák meg a világot az egyszeri halandónak. Megannyi politikai kudarc, közvélemény-kutatási blama, jellegtelen és csúfos kampány után újra és újra és újra meghallgathatjuk őket.

„Ez most más volt, ez most más lesz, ilyen még sosem volt...”. Ismerősen csengő mondatok, igaz? A késő-kádári értelmiség mondatai ezek, amelyeket a következő generációk liberális-progresszív értelmisége zeng vissza kórusban. Megtanulták ezeket a sorokat az egyetemeken, buksijukat meg is simogatták érte. Kutathattak együtt, kaptak ösztöndíjakat, írhattak közös tanulmányokat, szépen körbe is hivatkozták egymást módszeresen minden alkalommal, majd el is indult a legendaépítés: „Igen, ő nagyon okos…”, „Nagyon jókat szokott írni…” De mind közül a kedvencem: „Ért a kampányhoz és a számokhoz.” Így készül a szakma. 

Azonban a politikai tudás nem műveltség kérdése, mert a politikai versengés nem egy értelmiségi vetélkedő. Nem a legkiválóbb szakpolitikai ötletek versengenek a tervbizottsági zsűri asztalán. Hús-vér emberek döntenek a politikus jövőjéről. 
Éppen ezért a politikai tudás egy különös elegye az intellektuális képességeknek, víziónak, hitelességnek és szervezésnek, éppúgy mint annak a képességnek, hogy tudom-e, ki vagyok és mit akarok, vagy éppen mikor, hol vagyok. 
Evidenciáknak hangzanak, és már-már túl egyszerűnek is hatnak, ám mégis, látva az elmúlt kampányt, az elmúlt 4 évet, ugyanúgy mint az elmúlt 12-t, talán újra érdemes ezeket leírni. Politikus éppúgy elfejeltette, hol van, amikor krumpliszsákot lóbált a parlamentben, mint az az újságíró, aki nemzetközi sajtótájékoztatón kérdezte a miniszterelnököt arról, hogyan hat a lelkületére a hatalom.

Értelmiségi és elemző egyszerre felejtette el, hogy ki ő és mit akar (vagy legalábbis hazudott róla), amikor arról számolt be, hogy kutatásai szerint 1-2 nappal a választás előtt fej-fej mellett halad a kormánypártok és az ellenzéki összefogás. 
Nyugalom, ugyanezen elemzők majd elmondják, ahogy a választás előtt is elmondták, hogy a pálya lejtett, a propaganda, az osztogatás és a háború... No és természetesen ott a gőg. Az úgynevezett: „Amúgy jobbak vagyunk, csak nem ért minket ez a sok birka”, aki szerint, akik nem értik őket, azok: „Tudatlanok, fogalmatlanok...” „Aberráltak, trágyával etetett gombák…” Nem, kedves SZDSZ (sic!), az ellenzéki üzenetek vidékre is elértek, 25-30 százalékot ott is kapott az összeállt ellenzék.

Elér a szabad, és magyar érdektől független sajtó Sárazsadányba is. Ami nem ér el, az a progresszív, magyartalan politika. Ugyanis, ha tetszik, ha nem, a politika egy diszkurzív műfaj, és ahhoz, hogy megértsük a progresszívok kudarcát, talán éppen az segíthet, ha innen közelítünk. A progresszívok csupán azt felejtették el az egyetemen megtanulni, vagy ha jobban tetszik, felejtették el nekik megtanítani ’68 letéteményesei, hogy nem mindenhol, és nem mindig működnek a progresszív jelszavak, problémafelvetések és megoldások, egyszóval a kontextus. Régi beidegződés ez, a progresszivizmus a kezdetektől sutba dobta a helyi kontextust.

Ezért fontos kérdések a „mikor?” és a „hol?”. Fontos képesség a politikatudományi jártasság, de talán épp ez okozza a rövidlátást a politikai tudás terén. Természetesen nem követi nemzetközi elismertség a helyi kontextus ismeretét, a megfelelő politikai tudást. Azonban a gőg testvére, a hiúság foglyul ejtette a progresszív értelmiséget, amely szüntelen sóvárog a nemzetközi porond és a hazai katedrák kézfogásai után.

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

Nyitókép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd