Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc

„Miért olyan a DK-tagoknak küldött búcsúlevele, mintha nem is ő írta volna?” – tette fel a kérdést Kulifai Máté.

Egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda.
„Akkor most, a számomra is örvendetes negyedik kétharmad után veszek egy nagy levegőt, és kimondom azt, amit a jobboldalon is mindenki tud: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan. Egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda, a hírmagyarázók és kommentátorok kizárólag a kormánypártok oldaláról érkeznek, a hírműsorokban hírként olvasnak föl hosszú kormánypárti publicisztikákat, miközben az ellenzéki vélemények legtöbbször a kormánypárti cáfolatokba csomagolva jelennek meg.
Mondom ezt annak ismeretében, hogy 14-én, csütörtökön az M1-en Lánczi Tamás 48 perc című műsorának Márki-Zay Péter lesz a vendége. Az lett volna a helyes, ha a kampányban kap meghívást, hiszen ma már alapvetően tét nélküli a beszélgetés, de ez is valami. A közszolgálati magyar televízió az ország ellenzéki felének is a televíziója, az ő adójukból is működik, ideje elkezdenie aszerint is viselkedni.”
Nyitókép: Facebook