Aki a szabadság után sóvárog, annak szembe kell szállnia az elnyomó hatalmakkal.
„Nem véletlen, hogy mind a politikai, mind pedig a vallási hatalom mindenáron kontroll alá akarja helyezni az ember szexualitását. Elő akarja írni, hogy kit szerethet, kivel és milyen módon szeretkezhet. Vagyis az utódnemzésre képes és arra nyitott aktusok erkölcsi és politikai értékét jóval többre tartja a terméketlennél. Talán azért, mert az olyan szexuális együttlét, aminek célja önmagában van, vagyis a kölcsönös örömszerzés és általa az ember személyiségének gazdagodása a lényege, felébresztheti, sőt táplálhatja a szabadság utáni sóvárgást. Ugyanis nincs nagyobb erőtér az emberben, mint az, ami a szexualitásából fakad. Mintha ezáltal lenne belegyökerezve a létezés végtelen energiamezejébe. Ha ez a kapcsolódás erős, akkor könnyedén megy az ellenállás is. Vagyis a szexualitás szabadsága, ami nem azonos a szexuális szabadosággal, valójában veszélyes a hatalom számára. Ezért megpróbálják a különféle ideológiák manipulatív hipnózisa által elhitetni, hogy van olyan szexuális orientáció, ami táptalajt ad a gonosznak, sőt általa maga az ördög költözik bele az ember lelkébe. (...)
Ha azon gondolkodom, hogy mi lehet az egyéni, illetve a társadalmi életünkben leginkább a sóvárgásunk tárgya, akkor rögtön két olyan dolog jut az eszembe, amelyek ellenpólusai egymásnak. Sőt küzdenek egymással. Az egyik a másik teljes megsemmisítésére törekszik azért, hogy önmagát beteljesítse, a másik pedig ellen kell, hogy álljon, ha meg akarja őrizni a létezését. És ez a két sóvárgás nem más, mint a szabadság és a hatalom utáni vágyódás. Aki a hatalom után epekedik, az elveszi a másik szabadságát. Kontrollálni akarja annak cselekvését, gondolkodását, az érzelmeit, sőt még a vágyait, az álmait is. Pszichológiai kutatások kimutatták, hogy az ember képes annyira elfojtani a vágyait, hogy egy idő után már nem is álmodik róluk. Ekkor válik teljessé a hatalmi elnyomás, legyen szó akár egy totalitárius politikai diktatúráról, akár egy vallási vagy világnézeti ideológiáról, amely a saját erejét abból meríti, hogy megfosztja az embereket a szabadságuktól. Sőt még az utána való sóvárgástól is.
Ezért aki a szabadság után sóvárog, annak szükségszerűen szembe kell szállnia az elnyomó hatalmakkal. Így valódi szabadság csakis az ellenállásból születhet. Igaz ez egyéni életünk szintjén, amikor egy elnyomó személy, például egy mindent kontrollálni akaró házastárs, egy kapcsolati erőszaktevő vagy egy bántalmazó szülő rabolja el nap mint nap a szabadságunkat. S ugyanez történik társadalmi szinten is, amikor az aktuális politikai hatalom akarja megfosztani az embert a szabad döntés lehetőségétől. Amikor megszabja, hogy kit szerethet, milyen lehet a szexuális orientációja vagy a nemi identitása, eldönti, kik tekinthetik magukat családnak, kik a teljes értékű és a nemzet számára hasznos létezők és kik nem. Aki a szabadság után sóvárog, annak minden egyes nap meg kell küzdenie érte, mert minden nap jön valaki, aki el akarja venni. Így aki szabadon akar élni, nyugalmat az életben csak ritkán talál.”
Kép forrása: Facebook
Az új közvélemény-kutatás szerint az EU-s polgárok lesújtó véleménnyel vannak az Európai Bizottság munkájáról. A válaszadók 63 százaléka szerint a testület munkája elégtelen. Ursula von der Leyen mindenesetre az újraválasztását kéri.
Most mit lehet erre mondani?
„Legfőbb sértett”, „új Márki-Zay” – így jellemezték többek között Magyar Pétert a szombati performansza után a közéleti szereplők.
Vidéki, alacsonyabb iskolázottságú kormánymédiát fogyasztók ők, akikhez az internet nem jut el, házuk előtt gyakoriak az óriásplakátok.
A kormánykritikus teológus szerint „ha valaki Messiásnak tekinthető ebben az országban, az Iványi Gábor”.
„A mennyiség nem szinonimája a jónak” – Havas Henriknek is odaszúrt bejegyzésében a műsorvezető.
A francia elnök szerint meg kell vizsgálni, hogy milyen megoldások adhatnak valódi védelmet a kontinensnek.
Az MCC főigazgatója szerint a vita megszűnése rossz hatással lesz a tudományra, a gondolkodásra és az intellektuális fejlődésre is.
