Ki és miért támadja a színművészeti egyetem rektorát?

2022. március 03. 19:47

Gábor György tapicskol, toporzékol a gyűlölet folyójában.

2022. március 03. 19:47
null
Magyar Nemzet

„Egy nap a guru kijelenti, hogy ettől kezdve a vajas kenyér nem eshet a vajas felére. Telik-múlik az idő, egyszer csak az egyik tanítvány odamegy a guruhoz: – Mester! Nem azt mondtad a múltkor, hogy a vajas kenyér nem eshet a vajas felére? – De, fiam, azt mondtam. – Mert az a helyzet, hogy tegnap vajas kenyeret akartam enni, de elejtettem, és a kenyér a vajas felére esett… A guru elgondolkodik, majd így szól: – És mondd fiam, biztos, hogy jó felén kened te azt a kenyeret?

Gábor György filozófus, habilitált egyetemi tanár, az MTA Filozófiai Kutatóintézetének volt tudományos főmunkatársa, az Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára sem tudja helyesen megkenni a vajas kenyeret. Kérdem Rátóti Zoltántól: mely feltételeknek méltóztatott megfelelni című írásában a Színház- és Filmművészeti Egyetemre vonatkozó jogszabályokat forgatja fejjel lefelé. Az először Face­book-bejegyzésként megjelenő írást a Színház.online futtatta meg. A vallásfilozófus tanszékvezető egyetemi tanár kocsmai fordulattal kezd, amikor azt akarja alátámasztani, hogy a színművészeti egyetem rektori kinevezése szabálytalan volt: »Három eset lehetséges: Rátóti Zoltán vagy súlyos szövegértési problémákkal viaskodó félkegyelmű, vagy mindenkit hülyének néző eszement manipulátor, vagy a kettő szimbiózisa.«

Gábor filozófus az inszinuáló, csúfolódó bevezetés után jogászkodni kezd, interdiszciplináris területre téved, és közben leejti a vajas kenyeret, az meg mindig a vajas felére esik. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényből citál, még a paragrafusok és bekezdések számát is le tudja írni helyesen, a klaviatúrát is mesterien kezeli, a § jelet is megtalálja rajta. Hiába, a publikációs kényszert nyögve megtanulja az ember a szövegszerkesztés csínját-bínját. A dilettáns jogászkodást azonban a gyűlölet vezeti. Az pedig elvakítja az embert. A gyűlölet még arra is képes, hogy fölülírja a filozófiai alapigazságot, miszerint kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Dehogynem lehet! Gábor György tapicskol, toporzékol a gyűlölet folyójában.

Zanzásítva, hogy Gábor filozófus is megértse: nem adekvát, nem valid jogszabályi helyeket idéz, amikor Rátóti Zoltán rektori kinevezésének jogszerűségét vitatja. Magyarul hülyeségeket facebookozik az egyetemi tanár.”

Borítókép: Gábor György (Fotó: OLKT.net)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2022. március 04. 08:54
gabrigyuri és hasonszőrű társai engem már csak szórakoztatnak. Mennél inkább hányják a habot, annál inkább.
Kétes
2022. március 04. 08:37
Ki a f@sz ez a Gábor Gyuri?
balbako_
2022. március 04. 07:53
Itt csak az a kérdés marad, hogy ez a bunkó fasz miként taníthatott és mitől lehetett az MTA tagja?
Gyzoltan
2022. március 04. 05:31
- "Vallási hagyományaink felfedése a gójok előtt egyenértékű minden zsidó megölésével, hiszen ha a gójok tudnák, mit tanítunk róluk, azonnal megölnének mindannyiunkat." (Libbre David 37) -ha ez így igaz, valós, az (majdnem) mindent megmagyaráz.., még Gábor Györgyöt is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!