Akár az utolsó ukránig

„Első ránézésre úgy tűnhet, hogy megtettünk mindent, ami emberileg lehetséges. Kiebrudaltuk az oroszokat a jólfésült nemzetek közösségéből. Elkezdtük módszeresen lebontani a gazdaságukat. Fegyvert szállítottunk Ukrajnának, és önkénteseket is. Befogadtunk ukránokat, és kiközösítettünk oroszokat. Még a haderőfejlesztés gondolatával is elkezdtünk kacérkodni. Egyszóval megtettünk mindent, ami szem-szájnak ingere, kivéve a direkt konfrontációt Oroszországgal, és a 6000-nél is több atomtöltetével.

Mindent elkövettünk, hogy az agressziót olyan költségessé tegyük az oroszok számára, amennyire ez fizikailag lehetséges. Hogy miért? Azért, mert azt akarjuk, hogy az ukránok harcoljanak. Harcoljanak a partokon, harcoljanak a leszállópályákon, harcoljanak a mezőkön és az utcákon, harcoljanak a hegyekben.

Hogy Vietnámmá és Afganisztánná változtassák Ukrajnát az orosz megszálló számára. Ha kell, akár évtizedeken át. Mindenáron. Ebből is látszik, hogy mindennek ellenére, mi szerfölött erkölcsös és bátor emberek vagyunk. Félelmet nem ismerve kiraktuk a fészbuk profilunkra a sárga-kék zászlót. Megérdemeljük a tíz másodperces ön-vállveregetést. Közben Mariupolban egy hatéves kislány szomjan halt a város romjai között. Mert azért van egy sor dolog amit nem tettünk meg.”

Nyitókép: Andrea Carrubba / Anadolu Agency / AFP