Síri csend honol az ellenzékben Z. Kárpát Dániel náci karlendítős videóját illetően

2022. március 15. 11:16

Ez azért is furcsa, mert már nem az első jobbikosról kerülnek ki karlendítős felvételek.

2022. március 15. 11:16
null
Juhász Vanessza
Mérce

„Tegnap járta körbe a magyar sajtót az a videó, melyen Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke látható, ahogy karlendítést intéz egy pódium elől. A politikus később a Telexnek megszólalt az ügyben, azonban az ellenzéki összefogás részéről még egy párt sem nyilatkozott a történtekről, Z. Kárpát pedig továbbra is az Egységben Magyarországért koalíció befutó, kilencedik helyét foglalja el a pártlistán.

A The Jewish Voice (»a zsidó hang«) nevű hetilap és portál tette közzé elsőként a politikusról készült videót, amely később a magyarországi médiában is elterjedt. A Telexnek sikerült megszólaltatni Z. Kárpát Dánielt is az ügyben, aki úgy védekezett, sosem volt sem náci, sem antiszemita, maga is elfogadta a »néppárti Jobbik elvi nyilatkozatát« majd hozzátette, »az antiszemiták a Fideszben vannak«.

Síri csend honol azonban a többi ellenzéki párt között a videóval kapcsolatban. Ez azért is furcsa, mert már nem az első jobbikosról kerülnek ki karlendítős felvételek. Tavaly az előválasztási kampányban az ózdi jobbikos jelöltről, Farkas Péter Barnabásról került elő náci karlendítős fotó, ezután pedig egy másik jobbikos alpolgármesterről is megjelent egy ilyen kép. Akkor azonban az ellenzéki pártok sorra elhatárolódtak a fasiszta gesztusokat imitáló politikusoktól, Farkas pedig le is mondott az alpolgármesteri posztjáról, majd az előválasztásból is kiesett.

Z. Kárpát ügyével kapcsolatban megkerestük az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, az LMP, illetve a DK sajtóosztályát. Arra lettünk volna kíváncsiak, hogy a pártoknak van-e már határozott álláspontjuk az ügyben, illetve mikor terveznek megnyilatkozni a videóval kapcsolatban.”

Nyitókép: Rumble-felvétel

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
artojan
2022. március 15. 18:35
Olyanok,mit a 3 majom...nem hall,nem lát ,nem beszél......csak ezeknél több a majom
Chardonnay99
2022. március 15. 18:31
Gréczy "úr" és Z. Kárpát "úr" is testrészei működőképességét ellenőrizte... talán először az agyműködést ellenőrizték, hopp az nem működik... pánik indul. Na akkor próbáljunk meg valami mást... megnyugvás, legalább valami még működik.
CsipkeRózsa
2022. március 15. 14:19
Érdekes hozzászólások a Mandiner lapjain, ahol a legrondább antiszemita szövegek szoktak megszületni, hála a mandineres hozzászólók nagy részének.
CsipkeRózsa
2022. március 15. 14:15
Síri csend honol a jobboldalon, : "Antiszemita volt KISZ-titkárt tüntetett ki Kásler Miklós" https://hirklikk.hu/kozelet/antiszemita-volt-kisz-titkart-tuntetett-ki-kasler-miklos/395128/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!