Nos. Tavaly május közepén például az ATV stúdiójában ült a politikus. Ahol arra a kérdésre, hogy helyénvaló-e engedni külhoni magyarok számára is, hogy regisztráljanak oltásért, csípőből rávágta: nem, nem helyénvaló. »Ha térdig járnánk a jó minőségű vakcinában«, akár kaphatnának belőle, akár a kárpátaljaiak is, de amíg nem jutott »minden magyarnak« (sic!), addig ne vegyük át más államok feladatköreit. Oldja meg Ukrajna meg Románia.
Addigra egyébként ötmillió nyugati és 5,3 millió keleti vakcina érkezett Magyarországra, és már bő egy hete a sztárolt nyugati oltásokból is meghaladta a kínálat az érdeklődést, tehát eleve adott volt a felesleg, Ukrajnában ellenben addig a napig a népesség 0,0 százalékát sikerült kétszer beoltani (2,1 százalékát pedig egyszer) – Gréczy úr azonban elvárta volna, hogy az unokáival egy háztartásban élő krónikus beteg csapi bácsi várjon a sorára, amíg az ukrán állam leszállítja neki Kijevből a Pfizert. De a Fidesz a szívtelen, mert nem állít be ideiglenes profilképet.”
Nyitókép: MTI/Soós Lajos