Fel kell mondani a debreceni oltóanyaggyár orosz szerződéseit!

2022. március 20. 10:15

A Fidesz felsővezetőinek a magánbiznisze a Szputnyik-projekt.

2022. március 20. 10:15
null
Ujhelyi István
Ujhelyi István
Facebook

„Alig néhány nappal a gyilkos orosz katonai agresszió megindítása előtt Orbán Viktor ismét ellátogatott Moszkvába és bár a vizitet egyfajta békemissziónak nevezte, valójában ezen a téren – mint látjuk – semmit sem sikerült elérnie és épp az azóta bekövetkezett egyoldalú orosz agresszió miatt a tárgyalás után megfogalmazott gazdasági megállapodások, együttműködések sorsa is érdemben megkérdőjeleződtek. Az egyik ilyen bejelentés Orbán és szövetségese, Vlagyimir Putyin moszkvai tájékoztatóján az volt, hogy Oroszország az épülő debreceni oltóanyaggyár rendelkezésére bocsájtja a SzputnyikV vakcina gyártási technológiáját, így hamarosan megkezdődhet a hajdúsági tömeggyártása is az orosz oltóanyagnak. Orbán olyannyira lelkes volt ezzel kapcsolatban, hogy az állami rádióban ezt követően arról áradozott: a Szputnyikra olyan nagy a kereslet a világban, hogy az oroszok már ki sem tudják elégíteni a megrendeléseket, ezért a debreceni gyártósor üzleti befektetésnek sem utolsó.

Az igazság valójában az, hogy miután az oroszok a megfelelő dokumentáció beadásának hiányában nem voltak képesek megszerezni az európai engedélyt a SzputnyikV oltóanyagra, ezért a vakcina iránti kereslet egyáltalán nem volt eddig sem kiugró; elég csak arra emlékeztetni, hogy még a magyar kormány sem rendelt belőle utánpótlást az eredeti szállítmányon felül, mivel az európai vakcinák tömeges kínálata mellett a magyarok egyáltalán nem kértek belőle. A putyini agresszió elrendelése Ukrajnában, az orosz háborús beavatkozás eszkalálódása és a nyugati szankciók egyre bővülő sora pedig azóta csak rontottak ezen a helyzeten: különösebb jóstehetség és elemzői rutin nélkül kijelenthető, hogy az európai engedéllyel nem rendelkező, a Putyin fémjelezte orosz állam által kínált vakcinára ezután még annyira sem lesz kereslet, sőt, valójában égetni fogja a markát annak, aki a kezében tartja. A magyar kormány a lehető legjobban azt tenné, ha az európai szankciókkal összhangban felmondaná az orosz oltóanyagra vonatkozó együttműködést a Putyin vezette kormánnyal és az épülő debreceni oltóanyaggyár kapacitásait az EMA által engedélyezett, nyugati típusú vakcinák gyártására rendezné be.

Semmi nem indokolja ezt a fajta bigott ragaszkodást az orosz oltóanyaghoz, illetve annak magyarországi gyártásához és általunk történő forgalmazásához, csakis egyetlen indoka lehet: a Fidesz felsővezetőinek magánbiznisze a projektben. Ez a beruházás és vakcinagyártási szerződés az oroszokkal ebben a helyzetben kizárólag azoknak előnyös, akik szügyig érdekeltek a bizniszben. És ne tévedjük: a Fidesz már bizonyította, hogy a sok tízezer magyar ember életét követelő járványon is képes gerinctelenül nyerészkedni: emlékezetes, ahogy a kormánypárt egyik fővárosi prominense milliárdokat szakított covid-tesztek állami leszállításán, hogy a bevétel kiszivattyúzása után »eladja« a kiüresített céget egy borsodi zsákfaluba bejelentett tinédzsernek. Kizárt, hogy ez utóbbi bizniszből a Fidesz egyes vezetői nem részesültek, de legalábbis ne tudtak volna róla, hiszen kormányzati hátszél nélkül ennek a fideszes politikusnak a cége nem kaphatta volna meg az állami beszerzésre vonatkozó milliárdos megrendelést. Éppen ezért gyanús a hajdúsági vakcinagyár-projekt is.”

Fotó: MTI/Kovács Attila

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wezo
2022. március 21. 11:11
Te meg nemcsak hülye vagy hanem irigy is! Neked is kellene és a Cseh Kattogonak, mert kevés a brüsszeli lóvé, ugye? Élhetetlen dögök vagytok, sosem laktok jól a pénzzel! Ettől még csak egy dolgot tudtok jobban: az ország vagyonát elkotyavetyelni, a maradékot szetlopni! Szégyeljétek magatokat! Rohadt gazemberek vagytok!
kaffogó hebrencs
2022. március 21. 11:08
Fel kell oszlatni az MSZP-t.
olajfa1
2022. március 21. 09:45
Amikor az USA Vietnámban harcolt... akkor volt a legnagyobb "összefogás" az EGISZ és az USA gyógyszergyártók között az "együttműködés"!!!... AZ MIÉRT NEM VOLT PROBLÉMA NEKED, MEG SZÜLEIDNEK MEG A PÁRTTÁRSAIDNAK???...
Monongahela
2022. március 21. 08:03
Természetesen nem kell felmondani, te kis náci.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!