Konkrétan hányingerem van Gattyánéktól

2022. március 23. 22:00

Szégyen és gyalázat.

2022. március 23. 22:00
null
Ujhelyi István
Ujhelyi István
Facebook

„ A MeMo helyi jelöltje – akinek vezetői aktivistája »nem ellenzékiként« pozícionálta magát – telefonjával végig rögzítette és pásztázta az egyesült ellenzék utcafórumán megjelenteket. Vajon miért?! A választ Önökre bízom, de nyilván pontosan sejtik. Egyébként a MeMo helyi jelöltjét Dr. Kudron-Tonigold Nándor Antóniusznak hívják. Igen, jól olvasták: egy korábbi bulvárcikk szerint azért vette fel Csaba helyett az Antóniuszt, mert rajong a római jogért. Az illető egyébként korábban Kiskőrösön volt önkormányzati képviselő, 2005-ben pedig a nyilvánosan elérhető információk szerint még díszpolgárságot is javasolt Orbán Viktornak. Érdekesség, hogy 2006-ban az SZDSZ jelöltjeként indult, 2010-ben már az MDF színeiben próbált szerencsét, majd 2019-ben a Momentum jelöltje volt az önkormányzati kampányban, a tavalyi előválasztáson pedig már Jobbik színekben indult és maradt alul. Most a Gattyán-pártban találta meg a helyét és hackeli ezek szerint a közéletet. 

Legyen világos: a MeMo-hoz hasonló választási szereplők nem a magyar polgárok képviseletéért, hanem valami egészen másért szálltak ringbe: a Fidesz érdekében és szolgálatában. És ettől konkrétan hányingerem van. Szégyen és gyalázat, hogy (az ellenzéki előválasztást persze gondosan elkerülve) súlyos pénzeket költenek arra, hogy meghackeljék a választást, pontosabban megpróbálják elgáncsolni az ellenzéki indulókat. A borokra, plakátokra és reklámpulcsikra elköltött pénznek sokkal jobb helye is lenne.

Aki valódi kormányváltást akar, az tudja, hogy kire kell voksolnia: az egységes ellenzék jelöltjeire és listájára. Minden más a Fidesz érdekét szolgálja.”

Nyitókép: Ujhelyi István Facebook-oldala

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeTraTa
2022. március 25. 13:37
Sztálin is a komcsik nagy részét kiírtotta maga körül.......
Gecorbi
2022. március 25. 13:28
Így van, István...ők -bár ezt hirdetik - , nem megoldások csak a fidkányoknak...ennyit amúgy az isten, haza ,család fidkányos fogalmaról, hogy egy pornóst segítenek...de hát egy szájer, borkai, Kaleta pártjában mit is vársz mást.
Haramia
2022. március 24. 21:58
Drága Újhülye fiam! Tőled is egy egész nép hány! Nem vagytok képesek semmire. Ez az igazság. Pontosítok: hazát árulni és elárulni azt tudtok. Ha annyira a népet és az országot, hazát akarnátok szolgálni, akkor nyugodtan hátra dőlhetnétek, mert mindenki rátok szavazna és nem számítana semmiféle pornópárti indulás. Végül te magad leplezed le saját kicsinységetek és félelmeitek arról, hogy kiszorultok a közéletből. Bár nyálverő hazaárulókra mindig is szükség lesz. Nem maradsz munka nélkül, mert akinek ennyire nincs gerince, az már kívánatos (megéri a zsoldot) bizonyos körökben.
Svalbard
2022. március 24. 17:35
"Dr. Kudron-Tonigold Nándor Antóniusz" ??? Ez nem olyan, mint a Kerpel-Fronius Gábor?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!