Mi a közös a Mandiner baloldali szemlézettjeiben?

„Ma csak rövid időre néztem fel a Mandinerre, szerencsétlenségemre belebotlottam Gábor György filozófus egyik jegyzetébe. Erről pedig cseppet eltűnődtem, hadd tegyem fel ide rögvest a bennem motoszkáló következtetéseket.

Mi a közös a Mandiner baloldali szemlézettjeiben, Gábor Györgyben, Hont Andrásban, Puzsér Róbertben, Kaltenbach Jenőben, Juszt Lackóban, dr. Sándor Zsuzsában, Vágó Istvánban, Jámbor Andrásban és a többi jómadárban?

Tippem volna több is, az egyik például, hogy milyen okosak és szépek, volna nyilván más is, de maradjunk inkább a módszertannál. Konkrétan abban, hogy a baloldali megmondók – szemben velünk, jobboldaliakkal – szó szerint egy emsének a malacai, ahogyan a finn közmondás tartja. Kiszámíthatóak, eléggé egyformák, tulajdonságaik, életfunkcióik könnyűszerrel felderíthetőek. Ugyanis:

- Közölt gondolataik gyakorlatilag száz százaléka mások módszeres csesztetéséből áll, semmi másra nem képesek, mint köpködni vég nélkül. Ami persze, nem gond, hiszen ők eleve köpködősek, de azért lássuk világosan, hogy ezeknek a világon semmijük nincs a dühükön kívül. Nincs hobbijuk, nincsenek tiszta gondolataik, árvák az emberek közösségében, nincs hazájuk, nincs hitük, csak a zsákmányszerzés, a hatalomszerzés és a mások elismerésének sóvárgása.

- Ha besokallnak, akkor következik, hogy jaj, gyorsan hadd írjak Facebook-bejegyzést a kenguruk típusbetegségeiről ugyanúgy, mint mondjuk, Ruanda élelmiszerpolitikájáról. Ja, mert ők mindenhez értenek. Ismeretlen körükben az a mondat, hogy figyelj, ehhez most nem szólok hozzá, mert fogalmam sincs a témáról. Nem, ők akkor vannak, ha hangoskodhatnak. Hallgatni nem tudnak, ha semmi sem jut eszükbe, akkor is ott a Fidesz és Orbán, hopp, máris létük értelménél tartunk. Bármiről írnak, fossák a szót, reménytelenül grafománok, hosszan magyarázzák a semmit. Csak próbáld visszamondani pár mondatban, igyekezz megfogalmazni másképpen, amit olvastál tőlük! A legtöbbször reménytelen vállalkozás.

- Mindannyian, kivétel nélkül teljesen beteg módon szerelmesek önmagukba. Olyannyira, hogy még bandán belül, egymással is összevesznek gyakran. Nyilvánvalóan az a szellemi nívó a számukra, hogy vagy meghallják őket a közös bégetésben, vagy nem is számítanak. Jaj.

- Humora egyiknek sincs, ami humorforrás lehetne bennük, az is aljas, gonosz ütésekben csapódik ki valamilyen irányba, ahol mindig áll valaki. Csak ennyit tudnak. Valóban szellemes, áthallásos, értelmes évődésre mindenféle értelemben képtelenek. Nem tudnak szépről, jóról, nemesről prófétálni, mert ők mindezeknek az ellentéteit hordozzák. „Szerencsére”ott a szitkozódás, a gúnyolódás, a parttalan vakkantgatás, nos, ezekben valóban eredetiek.

Nincs kedvem folytatni, Pedig akad még sok gusztustalan, gyomorforgató részlet ebben a belvárosi brigádban.

Mit is kéne tenni? Ezekkel levelezni, üzengetni, leülni velük beszélgetni? Arról az oldalról akad néhány valóban tisztességesnek tűnő, normális ember, velük sem ülünk le, ezekkel miért is kéne? Abszolút értelmetlen a párbeszéd. Egyetlen módon lehet és kell küzdeni ellenük: le kell győzni újra őket a választáson, nemzeti kormányt kell alakítani, és akkor a helyükön lesznek újra és újra. A gyűlölet völgyében, ahol fogytán a levegő, izzik az indulat, de persze, egymás akolmelegében lehetnek.

Harminc év sajtómunkájának tapasztalatait összegeztem röviden. Szívesen!”

Nyitókép: Szentesi Zöldi László Facebook-oldala