Lesz egy tökéletes napunk

2022. február 01. 12:06

Ritkán fordul elő ugyanis, hogy az élet ennyire egyértelműen az orrunk alá dörgölje az igazságot.

2022. február 01. 12:06
null
Tóth Bertalan
Hírklikk

„Különleges nap a mai. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy az élet ennyire egyértelműen az orrunk alá dörgölje az igazságot arról, milyen országban élünk.

Először is, ma van a köztársaság napja. Azé a köztársaságé, amit a Fidesz 2011-ben az Alaptörvény elfogadásával egyszerűen kiradírozott az ország nevéből. Pedig 1989-től csaknem 22 évig senkinek sem volt baja a köztársasággal. Kikiáltásának napja az egyik legfontosabb ünnepeink közé tartozik. Mégis: Orbánék egyik első intézkedése az volt, hogy eltüntessék. Akkor – egy évvel az első fideszes kétharmad elérése után – sokan azt hitték, ez csak afféle szimbolikus lépés. Most már tudjuk, hogy nagyon is konkrét üzenet volt ez, mivel azóta nem csak a név tűnt el: a Fidesz magát a köztársaságot is felszámolta. A korábban demokratikusan és függetlenül működő intézmények élére pártkatonákat ültettek, a Nemzeti Választási Bizottság, az Alkotmánybíróság, a Kúria, az ügyészség, a médiahatóság mind a Fidesz fennhatósága alá került. Elfoglalták a közszolgálati médiát, bármilyen törvénytelenségből egy parlamenti szavazással törvényt fabrikáltak, egy felcsúti gázszerelőből a brit királynőnél is gazdagabb milliárdost csináltak, elloptak trafikokat, 3000 milliárd forint értékben lenyúlták a nyugdíjpénztári megtakarításokat, elvették a szolgálati nyugdíjakat, bevezettek több mint harmincféle adót, megalázták és megkárosították a rokkantakat, elszegényítették a nyugdíjasokat – felsorolni is nehéz az elmúlt 12 év kormányzati aljasságait. A Fidesz olyan országot teremtett, amelyből valóban eltűnt a köz szolgálata, így utólag már érthető, hogy a szűk hatalmi klikk tagjainak miért is csípte a szemét a „köztársaság” elnevezés.

S hogy miért különleges a mai nap? Nos, ma, február 1-jén van a Civilek Napja is, ahogy arról az 1994-ben alakult Civil Parlament 1997-ben döntött. Az állam elvileg ezen a napon ünnepelné azokat a civileket, akiknek a felelősségvállalása, társadalmi munkája, jelenléte rengeteg terhet levesz az állam és az önkormányzatok válláról. Ünnepelné – írom, és a feltételes mód nem véletlen. A valóság ugyanis az, hogy a fideszes állampárt valóságos hadjáratot folytat a független civil szervezetek ellen. Koholt vádakkal hatósági eljárást indít ellenük, megbélyegzi őket, elzárja őket a támogatásoktól, egyszóval mindent megtesz, hogy ne lóghassanak ki a mindenre rátelepedő és mindent ellenőrző, egyre totálisabb elnyomó rendszerből. A civilek üldözése Orbánék részéről egyszerre a félelem jele és az erődemonstrációé: tartanak attól, hogy a civil munka hatékonysága látványosan rámutatna a korrupt állam működésének hiányosságaira, illetve be akarják bizonyítani, hogy ebben az országban senki sem tehet jót a Fidesz engedélye nélkül.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luxusbatar
2022. február 03. 08:42
"Azé a köztársaságé, amit a Fidesz 2011-ben az Alaptörvény elfogadásával egyszerűen kiradírozott az ország nevéből. Pedig 1989-től csaknem 22 évig senkinek sem volt baja a köztársasággal. Kikiáltásának napja az egyik legfontosabb ünnepeink közé tartozik. Mégis: Orbánék egyik első intézkedése az volt, hogy eltüntessék." Ez hülye. Nesze! https://www.keh.hu/magyarorszag_alaptorvenye/1515-Magyarorszag_Alaptorvenye&pnr=2 Alapvetés A) cikk HAZÁNK neve Magyarország. B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam. (2) Magyarország államformája köztársaság. (3) A közhatalom forrása a nép. (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.
Robertoo
2022. február 02. 21:13
Súlytalan, színtelen, szagtalan .............. és csúnya.
Cséfy
2022. február 02. 15:33
--
Cséfy
2022. február 02. 15:33
--
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!