Orbán Viktor és a bohócok

„A két mondat látszólag ellentmond egymásnak. Az egyik szerint a NER valamiféle személyes alkotás, egyszeri és megismételhetetlen politikai építmény, amely ezért döntő módon kötődik az azt megalkotó személyhez. A második mondat szerint a NER valójában – függetlenül annak konkrét alaptörvényi felszínétől – mélyrétegeiben, reflexeiben és hangulatában szerves módon illeszkedik a magyar néplélekbe, annak egyfajta tükörképe. Az első szerint a NER egy mesterséges alkotás, egy építmény, néhány rossz törvény és néhány rossz ember, a második szerint szerves következmény, egy mélyebb társadalmi betegség tünete. Az első alapján a NER összeomlik a megalkotója politikai bukásakor, a másodikból kiindulva újraépül – más néven, más külsővel, más alkotó által, de – ugyanazzal a belső tartalommal. Az első mondatot igaznak véve a NER-t el kell söpörni, a második szerint magunkból kellene valahogy kigyomlálni. Most akkor melyiknek higgyünk? Melyik mond igazat?

Attól tartok, mindkettő. És ennek megértése kulcsfontosságú azon emberek számára, akik képesek 2022 után is gondolkodni. Az ellenzék többsége úgy éli meg, hogy Orbán Viktor kisiklatott egy demokratikus folyamatot a NER-rel, amelyen mi, magyarok 1989 után lassan, döcögve, de egyértelműen elindultunk. A feladat tehát eltakarítani Orbán Viktort, és ha ez megvan, szeretett nemzetünk újra visszatérhet a demokratikus ösvényre. A helyzet az, hogy ez az az önbecsapás, amelynek a NER-t köszönhetjük. A feladatot a sors addig fogja újra és újra elénk dobálni, amíg végül szembe nem nézünk vele, meg nem értjük és meg nem próbálunk valamit érdemben tenni ellene. A helyzet az, hogy Orbán nem letérített bennünket egy útról, hanem visszatérített bennünket arra, amerre legbelül vágytunk.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád