Szívből kívánom, hogy legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el

„Főtiszteletű Püspök Urak! Főgondnok Urak!

Elnök Urak! Miniszter Úr!

Professzor Hölgyek és Urak!

Végül, de itt most elsősorban: Tisztelt Rektor Úr!

Ünneplő Gyülekezet!

A református felsőoktatás szükségességéről a rendszerváltozást követően komoly viták voltak. Szükséges-e egyáltalán? Képes-e a 32 évvel ezelőtt szabadságát visszanyert egyház fenntartani és színvonalasan működtetni egy egyetemet. Van-e rá igény? Lesz-e elegendő hallgató és oktató? Biztosítható-e a megfelelő színvonal?

E bizonytalanságban Hegedűs Loránt püspök volt, aki utat mutatott. Talán ő sem volt biztos abban, hogy valamennyi kérdésre határozott igennel lehet válaszolni, de kellően erős hite volt ahhoz, hogy bízzon abban, hogy a reformátusok képesek a legmagasabb szintű elitoktatásban is részt venni és valószínűleg meg volt győződve arról is, hogy ez a döntés – a Károli Egyetem léte és felsőoktatásban vállalt szerepe – biztosíték arra, hogy a magyar történelemben meghatározó szerepet játszó református közélet a rendszerváltoztatást követően is fennmaradjon és megerősödjön.

Aligha van komolyabb visszaigazolása egy döntés helyességének, mint amikor még a korábbi kritikusok is támogatóivá szegődnek. Az ilyen döntéseknek állít emléket az egyháztörténet.

»Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat?« – teszi fel a kérdést Ézsaiás próféta.

A tudomány célja a teremtett világ megismerése, titkainak feltárása, megértése és mindezek közjót szolgáló megvalósítása – s ezáltal végső soron az emberek szolgálata. E megismerésnek megvannak a maga szabályai, amelyek magából a teremtésből következnek, s amelyek nélkül nem lehet tudományt művelni.

Az egyházi egyetemek küldetése mindenütt a világon még nagyobb jelentőségre tett szert a XXI. században. Mentenünk kell a menthetőt. Különösen a társadalomtudományok területén csak az egyházi egyetemekre számíthatunk, ha gátat akarunk vetni a tudomány progresszív szemléletű kisajátításának. Bár hazánkban is tudnánk aggasztó példákat mondani, de hogy ilyen „apolitikus időszakban” a templom falain belül folytatott aktuálpolitika vádját távol tartsuk magunktól, – különösen amikor egy még hivatalban lévő miniszter egy korábbi miniszter püspöki szolgálatával köszönti a Károli Egyetem korábban miniszteri tisztséget betöltő rektorát – biztonságosabb az Egyesült Államok példájára hivatkozni.

Ha valaki figyeli az amerikai választásokat az elmúlt két évtizedben négyévente meggyőződhet róla: az egyetemi városok 90 százalék felett szavaznak a progresszív liberális demokrata jelöltekre és 10 százalék alatt a republikánusokra. Aligha gondolhatja bárki, hogy e szemléletet tükröző politikai döntés a tudomány igazságaiból vezethető le, a helyzet éppen ennek az ellenkezője. A tudományban nagy felfedezésekre, újszerű felismerésekre, maradandó eredményekre legtöbbször éppen viták, a vélemények ütköztetése, a szabad gondolkodásból eredő kreativitás vezetett.

A mai liberalizmus által progresszívnek tekintett dekonstrukció kizárólagossága ennek ellentmond: éppen azt a közeget szünteti meg, amely az alkotás maradandóságának garanciája.

A teremtés törvényei, a legalapvetőbb biológiai tények elvitatása nem tudományos teljesítmény, ahogy a Bibliából idézni sem bűn, sem bűncselekmény nem lehet a szabad világban és az európai civilizációban. A kvóták, a tabuk, a politikai korrektség nem segítik, hanem korlátozzák, hogy a tudomány eredményre juthasson. Ez látlelet és kortünet. Ezt megakadályozni, illetve ahol már bekövetkezett, ezen változtatni - a szabad, de nem gyökértelen gondolkodás kereteit megóvni vagy megteremteni - óriási feladat minden felsőoktatási intézménynek.

Ma a Károli Gáspár Református Egyetemre több mint nyolcezren járnak. 5 év alatt közel nyolcezer hallgató szerez diplomát a bölcsészettudomány, a jog, a pedagógia, a gazdaságtudomány és a hittudomány területén. A jövő magyar értelmiségének fontos tagjaiként éppen a magyarországi reformátusság számára a legfontosabb, hogy mit visznek magukkal a Károli Egyetemen eltöltött fél évtized időszakából.

Az ehhez szükséges kereteket a magyar államnak ugyanúgy biztosítania kell, ahogyan ezt az állami fenntartású egyetemek esetén is tesszük. Az elmúlt években az állam e kötelezettségének eleget tett, de fontos feladatok állnak még előttünk. A bölcsészkarnak otthont adó Károlyi-Csekonics Palota közel 15 milliárd forintos felújítása, a tűz martalékává lett Ráday utcai kollégium épületének újjáépítése és a református egyházzal tavaly karácsonykor megkötött megállapodás a Károli Egyetem jövőbeni finanszírozásáról – ennek törvénybe iktatásával – megfelelő garanciát jelent a hosszútávú építkezésre. A 2021-ben az egyetem éves működési támogatása 8,7 milliárd forint volt, mely 2022-ben 13 és fél milliárd forint körül lesz.

Közös nagy tervünk is előkészítés alatt áll. A Lónyay utcai korábbi BÁV-székházat az állam már 5 évvel ezelőtt a Magyarországi Református Egyház tulajdonába adta, hogy az a Károli Egyetem céljait szolgálja. A tervek elkészítése folyamatban van, már csak arról kell gondoskodnunk, hogy a fékevesztett árakkal dolgozó magyar építőipar visszataláljon a józan ész talajára. Ezek azonban csak a keretek. Az infrastruktúra, az épületek, az állami pénzügyi támogatás jó hasznosítása, a tartalom meghatározása leginkább a fenntartón és az egyetem vezetésén múlik.

A Református Egyház Zsinata, mint fenntartó mindent megtett azért, hogy megállhasson az Úr színe előtt, amikor az új rektor személyéről döntött. A legbölcsebb döntést hozta. Így tehát az egyetem eredményes működéséért viselt felelősség ma már egyedül az új rektor vállát nyomja.

Trócsányi László jogászprofesszorként évtizedes egyetemi gyökerekkel és páratlan tapasztalattal vállalta a rektori megbízatást. Személye legalább annyira ad rangot a Károli Gáspár Egyetemnek, mint amilyen elismertséget a rektori tisztség jelenthet számára.

Mindenki teljes joggal élethossziglan büszke arra, hogy alkotmánybíró volt. Bárki joggal lehet élete végéig büszke arra, hogy párizsi és brüsszeli nagykövetként szolgálta hazáját.

Mindenki elismeréssel tekint arra, aki fél évtizeden át Deák Ferenc székében ülve igazságügyi miniszterként volt a magyar kormány tagja. Egyre kevésbé indokolt büszkének lenni arra, hogy valaki az Európai Parlament tagja, de amennyire még igen, az annak a legfeljebb 25 százaléknyi »törpe minoritásnak«; a konzervatív világlátását fel nem adó, a hitet megtartó és a normalitás talaján maradt európai parlamenti képviselőnek köszönhető, akik ahhoz a kisebbséghez tartoznak, amelyet még mindig nem sikerült meggyőzni arról, hogy a férfiak is szülhetnek.

Mindenesetre, ha egy a református közéletben is évtizedek óta aktívan résztvevő, több évtizedes egyetemi pályafutással rendelkező jogászprofesszor egyszerre mondhatja el magáról, hogy alkotmánybíróként, nagykövetként, miniszterként, európai parlamenti képviselőként is szolgálta hazáját, akkor ebből egyenesen következik, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem rektori széke betöltöttnek tekintendő. Biztosak vagyunk benne, hogy Trócsányi László a következő 5 évben elméleti és gyakorlati, tudományos és közéleti tapasztalatát, illetve református hitét és meggyőződését az egyetem szolgálatába állítja.

Személyesen is hálás vagyok azért a baráti hozzáállásért, amelyet Trócsányi Lászlótól nagykövetként és miniszterként is egy évtizeden át oly sokszor megtapasztaltam. Sok szerencsés károlis hallgatónak lehet része ebben a következő öt évben.

E megbízatás nem csupán ékköve egy eddig is páratlanul gazdag életútnak, de új korszak kezdete a Károli Gáspár Református Egyetem életében. Olyan korszaké, ahol az emberi minőség és a tudományos színvonal tekintetében nem köttetnek kompromisszumok. Egy olyan korszak kezdete, amely megőrzi a Károli Egyetem erősségeit, felszámolja gyengeségeit, az egyetemi oktatás színvonalán és a Károlin végzetteken keresztül megerősíti a református egyházat és közéletet.

Szívből kívánom, hogy »legyen áldás az úton, amit ma kezdesz el«.”

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán