Samuel Marec jó ötletnek tartotta párhuzamba állítani az orosz-ukrán konfliktust a magyar-szlovák kapcsolatokkal.
„A teljes felvidéki magyar közösség radarja alatt maradt az az elképesztő írás, amely még vasárnap jelent meg a Sme publicisztikai rovatában. Egy bizonyos Samuel Marec (»fordító« és »publicista«) jó ötletnek tartotta párhuzamba állítani az orosz-ukrán konfliktust a magyar-szlovák kapcsolatokkal. Írását arra a botrányos gondolatkísérletre fűzte fel, mi lenne, ha Magyarország megtámadná Szlovákiát.
Hogy egy Sme-hez hasonló, vállaltan liberális, ráadásul magyar származású főszerkesztővel rendelkező lap, miként engedheti meg magának már csak a gondolatát is annak, hogy két szomszédos, baráti, EU- és V4-tag állam háborújáról értekezzen, felfoghatatlan. Lenne... ha nem ismernénk pontosan a szlovák sovinizmus mélyre nyúló gyökereit.
Próbáljuk meg elképzelni, hogy Magyarország területi igényeket támaszt Csallóköz és egész Dél-Szlovákia iránt. Ezek jogos követelések lesznek, hiszen történelmileg mindig hozzá tartozott, csakúgy mint egész Szlovákia és ráadásul jelentős magyar kisebbség él ott.
Függetlenül attól, hogy a bennünk szunnyadó irredenta legszívesebben azonnal nekiállna virágszirmokat gyűjteni, hogy legyen mit a magyar bakák lába elé szórni Komáromnál, azért azt lássuk be, Marec választhatott volna kevésbé terhelt történelmi példát is. A szerző továbbmegy. Azt írja, képzeljük el, hogy Esztergomnál magyar hadgyakorlatra kerül sor, majd amikor Pozsony nem enged a követeléseknek, a magyar katonák átmasíroznak a Mária Valéria hídon. »Mégsem volt ez gyakorlat, megesik, ugye?« – írja Marec.
Mi történik azután? - teszi fel zárásul a kérdést a szerző és mikor már azt hinnénk, több logikai bravúrt már nem bír el a cikk, még a cseheket is sikerül belekevernie. Hiszen a magyar agresszióra elmaradna a cseh válasz, véli geopolitikai váteszünk, mondván, »Magyarország csak saját érdekeit védi, nem kell beleavatkoznunk«. A lengyelek szintén nem segítenének, mert a »szlovákok fasiszták« (itt a szerző nagyvonalúan elbagatellizálja az ukrán neonáci, félkatonai csoportok szerepét a kelet-ukrajnai harcokban), az osztrákok pedig egyszerűen jeleznék, ilyen apróságok miatt kár megszakítani a gyümölcsöző kapcsolatokat Magyarországgal.
Az egész írás annyi sebből vérzik, ráadásul egy-egy ilyen tárcának szánt politikai kommentárt mindig érdemes a helyén kezelni, mégis, amikor a felvidéki magyar közösség folytonos jogsérelmeket szenved el, száma pedig egyre fogy, a szerző talán találhatott volna jobb történelmi párhuzamot is igaza bizonyításához.
Más kérdés, hogy nem ez volt a célja. Marec ugyanis két legyet akart ütni egy csapásra. Nyilvánvaló, hogy a pánszláv nosztalgiát dédelgető idősebb, baloldali szavazók azok, akiket a leginkább meg lehet szólítani egy ízes magyarozással (Ficóék éveken keresztül ebből éltek), ez az egyik dolog. A másik, hogy a jó liberális újságírót a legkevésbé sem érdekli, éppen kiken kell átgázolni ahhoz, hogy saját agendáját sikerre vigye, nem csak az orosz-ukrán kapcsolatok mentén, hanem a V4-es együttműködés aláaknázásában is. Elég megnézni a kommenteket, hogy lássuk, néhány józanabb kommentelő hozzászólását leszámítva, Leopárd-tankokkal, tatai katonai bázissal és soviniszta-irredenta magyar kormánnyal van tele a kommentszekció.
Zárásul érdemes még valamit megjegyeznünk! Marec szlovák liberálisként csak azt adja, mi lényege. Viszont, hogy a lap magyar (származású) főszerkesztője, Beata Balogová (nevét ő írja így) miért nem akadályozta meg a cikk megjelenését, miért gondolta jó ötletnek, arra legfeljebb csak megjelenésre nem méltó válaszokat tudnánk adni. Mi azonban, a Sme-vel ellentétben, ilyen mélyre csak azért sem süllyedünk!”
Fotó: Artur Widak / NurPhoto / NurPhoto via AFP