Magyar Péter az az ember, aki hatalmasat akart fingani, de a végén csak beszart

Lehet a tegnap történteken ironizálni, de valójában véresen komoly dologról van szó.

Ez lenne az az elfogadó baloldal? Ez az európaiság? Mert ha ez az, akkor én nem kérek belőle!
„Demagógia hazugságokkal megtűzdelve – ez az, amit Márki-Zay tud.
Tatabányán a kapitány szája túl is habzott, amely azt eredményezte, hogy még a szokott demagógiát is tudta fokozni némi erőszakkal.
Márki-Zay Péter a monológját kinyilatkozva több alkalommal és megszólított engem. Többször utalt rám. Azt nehezményezi, hogy korábban bemutattam neki, hogy miket állított és kértem az 5 millió forintot. Azonban a kapitány nem a pénzt adta, hanem kihívott vitára. Véleményem szerint azonban nem sok értelme van vitatkozni egy olyan emberrel, aki a saját szavait is letagadja.
Na, de annyira megsértődött azon, hogy visszautasítottam a kihívását, hogy több alkalommal elmondta a tatabányai közönségnek, hogy én nem akarok vele egy asztalhoz ülni. Ennek az eredménye aztán az lett, hogy a tatabányaiak verbálisan rámtámadtak és szidalmaztak. Márki-Zay felhergelte őket és a feszültségüket rajtam vezették le. Az egyik biztonsági őre még »majomnak« is nevezett.
Nyugi, bírom. A problémát onnan közelíteném meg, hogy Márki-Zay vélhetően nem képes felfogni a szavainak az erejét. Ugyanis – tapasztaltam – amit mond azt mások komolyan veszik. Ha felhergeli az embereket ellenem, akkor azok belém kötnek.
Ez az a szeretetpolitika, amit meghirdetett a kapitány?
Úgy látom, hogy Márki elérte a mélypontot. Ennél aljasabb húzás már csak az lehet, hogyha újságírókat üt meg vagy veret meg minket az embereivel. A nyomai ennek is láthatóak, hiszen Heiter Dávid kollégámat már jól meglökdösték Márki-Zay őrei.
Ez lenne az az elfogadó baloldal? Ez a tolerancia? Ez az európaiság?
Mert ha ez az, akkor én nem kérek belőle!”
Nyitókép: John Thys / AFP