Eddig bírta a német sztárújságíró – már neki is sok az LMBTQ-propaganda

A német újságíró szerint a „gender-misszionáriusok” elfelejtették a többséget: 88 százalék heteroszexuális, 49 százalék családban él, mégis minden a kisebbségről szól.

Az MPT elnöksége – a tagságtól érkezett ellentmondásos visszajelzések alapján – úgy döntött, hogy szakmai vitát indít.
„Az Állásfoglalás (ÁF) a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége által felkért szakmai bizottság által előkészített, két szakmai társaság elnöksége által jóváhagyott és egy harmadik szakmai társaság által támogatott dokumentum. Az ÁF-t az MPT elnöksége elfogadta, azonban az természetesen nem tekinthető a MPT teljes tagsága véleményének. Az ÁF elfogadása az alapszabálynak megfelelően történt, azonban jelen formájában ez az MPT Elnökségének – a szakértői bizottság dokumentumán alapuló – állásfoglalása. Az MPT elnöksége – a tagságtól érkezett ellentmondásos visszajelzések alapján – úgy döntött, hogy szakmai vitát indít. A végleges ÁF-t a szakmai konszenzus eredményeként fogjuk közölni.”