Iványi Gábor 15 perces vádbeszéde az Orbán-rendszer gyökerére vetné a fejszét

2022. február 11. 21:27

Iványi Gábor az elmúlt harminc évben semmit nem változott.

2022. február 11. 21:27
null
Bartus László
Bartus László
Amerikai Népszava

„Iványi Gábor tudja, hogy az Orbán által uralt parlamentben nincs esélye arra, hogy Novák Katalinnal szemben köztársasági elnöknek válasszák. De megjelenése a lezüllesztett és az alkotmányos rendet sutba vágó parlamentben olyan lenne, mint Tiborc panasza, aki elmondja a nép nyomorúságát, a dőzsölő urak gonoszságát. Szembesítené Orbánt azzal, hogy fiatal demokratából mivé lett, és mivé lett kezében az ország. Milyen ideákkal, álmokkal indultak, milyen célokat tűztek maguk elé, mire tették fel az életüket, és hogyan lett Orbán mindennek az ellentéte.

Azzal is szembesítené Iványi Gábor, hogy ehhez nem volt joga, hogy ezzel emberek millióinak életét tette tönkre. Meggazdagodot, felfuvalkodott, korlátlan hatalomra tett szert, de elveszített mindent, amiért élni és harcolni érdemes. Ő lett a humanizmus és a demokrácia legfőbb ellensége. Gazdag lett, és mindent elveszített. Hatalmas, de nincs semmije. Megnyerte a világot és lelkében kárt vallott. Valamikor mindent az emberekért akartak tenni, ma az embereknek mindent érte kell tenni.

Ez a 15 perc mindent megér. Iványi Gábor az interjúban elmondja, hogy mi mindenről ejtene szót, de a legfontosabb üzenete az alázatos Krisztus alázatos szolgájának, hogy nem szabad hallgatni, nem szabad belesimulni a rendszerbe, hogy radikális kiállásra van szükség, és ő maga is radikális köztársasági elnök lenne. Aki megvédené a jogot, az emberi méltóságot és a szabadságot. Olyan idők vannak, amikor nem kedves öreg bácsiként kell viselkedni, aki barackot nyom a gyerekek fejére, hanem olyan emberre, aki küzd másokért, a szabadságért, a jogért és az igazságért.

A fejsze a fák gyökerére vettetett. Ez a fejsze Iványi Gábor, aki nem harsány, nem beszél a levegőbe, nem keres magának pozíciót, karriert, aki valóban szolgál, és aki nem alkuszik. Érdekődéssel várjuk azt a 15 percet, az Orbán-rendszer elmúlt 12 évének legfontosabb negyedóráját. Iványi Gábor és Orbán Viktor találkozását. Orbán önmagával való szembesítését.”

Fotó: MTI/Kovács Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Benedek Zsolt
2022. február 13. 17:51
"Iványi Gabi" 15 perces vádbeszéde: https://www.youtube.com/watch?v=ihf2e11bkhk
polárüveg
2022. február 12. 23:57
Iványi Gábornak az fáj, hogy nem maradhatott örökre Orbán Viktor lelki vezetője. Meg nem sikerült az Ungár Klára és a Fodor Gábor féle bevonzás. Meg a George Soros féle megvásárlás. Fáj az a csalódás, hogy az irányítani kívánt mentorált politikus, Orbán Viktor sokkal több lett, mint amit kinéztek belőle. Nem tudják befolyás alá vonni, pedig mindig megpróbálják. Ha kell, akkor nemzeti, ha kell akkor vallásos színekben. Az fáj, hogy emberükre akadtak a korábbi támogatottjukban.
Gladi
2022. február 12. 21:51
Képzeljük el „megjelenésében, mint Tiborc”-ot, amint Mo-t képviseli egy világkonferencián....
hakos
2022. február 12. 20:10
"de a legfontosabb üzenete az alázatos Krisztus alázatos szolgájának, hogy nem szabad hallgatni, nem szabad belesimulni a rendszerbe, hogy radikális kiállásra van szükség, és ő maga is radikális köztársasági elnök lenne" Ha jól értem, akkor teljesen betiltatná az abortuszt, hisz az a kereszténység szerint emberölés. A buziskodást is, hisz az meg egy ocsmány bűn. Vagy csak lári-fári volt ez a szövege....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!