AMIKOR ELKAPOTT A COVID, AZT MONDTÁK, HA MÉG EGY NAPIG OTTHON MARADOK, MEGHALTAM VOLNA.
Öt nap alatt nyolc kilót fogytam. Bevittek szerdán a kórházba, ott kaptam mindenfélét, infúziót, és csütörtökön már úgy éreztem, hogy semmi bajom. Majdnem megdumáltam az egyik orvost, hogy pénteken engedjenek haza. Ez nem sikerült, mert hétvégére még bent tartottak. Öt napig voltam az intenzíven, de onnan nem kellett átmennem a könnyített osztályra, hanem egyből hazaengedtek. Mindenki rosszul volt, hogy milyen szervezetem van.
Nem rossz hetvenhét évesen.
Csakhogy el kellett mennem Kaposvárra, ahol beraktak az MR-be, meg CT-re, aztán kijött minden. Mind a két térdemen és a gerincemen lenne kalapálnivaló, a Covid pedig a tüdőmet támadta meg a legjobban. Emiatt például mindennap luftballonokat kell fújnom. Feleségem vett egydoboznyi lufit, egy tucatot már kidurrantottam, de még mindig van vagy negyven. Merthogy ki-be. Hogy még megfejeljem a sztorit, bevittek a mentővel – oda a saját lábamon mentem, öten állítottak be a szobámba, szkafanderben. A nővérke összeírta, hogy milyen gyógyszerekre vagyok allergiás. Tartottam egy, a foglalkozásommal járó hatásszünetet, és azt mondtam: csak beöntést ne adjanak. Így kezdődött a súlyos ripacs kórházi kálváriája.”
Fotó: Földházi Árpád