A magyar politika öt abszurditása

„1. Vona Gábor az Indexen

Hogy ezeket a sorokat itt, az Indexen éppen én írom, már maga is abszurditás. Ugye én vagyok az a politikus, aki a pályafutása kezdetén jobbközépről indult (Fidesz-tag, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének ELTE-s elnöke, Orbán Viktor polgári körének fiatal alapítója), aztán a nagypolitikában, a Jobbik elnökeként a nemzeti, jobboldali radikálisok pártelnöke lett. Gárdát szervezett, mellényben vonult be a parlament alakuló ülésére, ezt követően 2014 után meghirdette az azóta is vitatott néppártosodást (ami ’18-as távozása után pártnépesedéssé alakult), jelenleg pedig a némi eufemizmussal politikai centrumnak, kellő józansággal inkább senkiföldjének nevezhető közéleti térből fogalmazza meg gondolatait. Nagyjából tét nélkül. Itt vagyok tehát a két nagy exodust is megélt Indexen, annak minden terheltségével együtt. Elemzéseket készítek arra a hírportálra, amely annak idején politikai működésem talán legádázabb balliberális kritikusa volt.

ÍRÁSAIMNAK NEM ELSŐSORBAN A TARTALMA, HANEM MÁR A PUSZTA TÉNYE IS SOKAK SZÁMÁRA FELDOLGOZHATATLAN, BUBORÉKGYILKOS SKANDALUM.

A hardcore DK-snak Fidesz-zsold, a viktoriánusnak gyurcsányizmus, pedig szerintem semmi különös, csak egy végtelenül szürreális ország teljesen abnormális közéletének szimpla abszurditása.

2. Az Egyesült Európai Államok és a DK-szavazók

Érdemes nézni a közvetítéseket Dobrev Klára utcai fórumairól. (Sajnos az előválasztás óta alig látni.) Ahogy a Coop előtt lassan összesűrűsödik a Kádár-nosztalgia. Ahogy a helyi DK-vezető vállalja a lelkesítő előzenekar szerepét, amíg az est fénypontja meg nem érkezik. És ahogy telik az idő és nő a feszültség, már-már azt hinnénk, ekkora sztár talán le sem száll az égből a mi kis porfészkünkbe, nos, egyszer csak ki jelenik meg a tér egyik oldalán? Igen. Ő. 

KLÁRA ASSZONY. AKI PÁRATLANUL PROFI MÓDON EGYESÍTI A VÖRÖS SARLÓS TYÚKANYÓ ÉS AZ EU-KALAPÁCSOS ANYATIGRIS HIBRIDJÉT.

A színpad felé sétálva, a szétnyíló tömegből megsimogat két tucat ott ácsorgó halandót, némely szerencséssel még szót is vált. Aztán a mikrofonhoz lép, betölti sugárzásával a teret, és az odagyűlt exmunkásőröknek, exbesúgóknak, exkádereknek és a többi ott ácsorgó, megnyomorított kisembernek megígéri az Európai Egyesült Államokat. Ki ne könnyezné meg ezt a jövőképet?! Egyáltalán nem számít, hogy nem is tudják, nem is értik a népek, mi a fene az az EEÁ, hiszen bármit is jelentsen, csak jó lehet nekünk, ha az a drága jó, okos és bátor asszony mondja, akinek a férje – áldassék a neve – egyszer egy vitán, még 2006-ban – ej, a régi szép idők – jól megverte azt a gazember Orbánt.”

Fotó: Földházi Árpád