Öt dolog, amiért még zajlik az ellenzéki belső viszály

„Az egész ellenzéki összefogás arra épül, hogy egymással egyébként számtalan területen vitában álló szereplők elfogadják és támogatják egymást, vagyis elszívják a békepipát. Az érzelmi alapot még 2018 telén a rabszolgatörvény elleni tüntetések teremtették meg. (Ott egyesek talán nem csak a békepipából szippantottak.) A nagy közös kiállás óta tehát létezik egy emocionális kapocs, amely összeköti a hat pártot. Ennek lényege, hogy tiszteljék, segítsék egymást, és ne a másik rovására dolgozzanak, hanem a közös ügyért. Ez a szép idea az elmúlt három év során folyamatos kihívásokkal szembesült. A Momentum különutas húzásai, a Jobbik Gyurcsány-dilemmája, a DK egyeduralmi törekvései, Karácsony kamarillapolitikája vagy az MSZP kapuzárási pánikja rendre megrengették a kölcsönös bizalom kártyavárát. De a NER minden igyekezete ellenére az ellenzéki pártok nem ugrottak egymásnak, összezártak, és lassan, de eljutottak az előválasztásokig.

A történelmi megmérettetés előtt megígérték, kímélni fogják a másikat. Aztán persze nem így lett. Mindenki összeveszett mindenkivel. (A politikatörténet furcsa fintora, hogy a legstabilabb viszony a két ősellenség, a DK és a Jobbik között alakult ki, amit sokan arra vezetnek vissza, hogy a két pártnak hasonló a szervezeti kultúrája.) Az első fordulót követően ismét közös fogadalom következett, nem lesz veszekedés, csak tiszta versengés. Megint nem így lett. Márki-Zay és Dobrev csörtéje ráadásul már-már a teljes szakítás rémképét festette fel. A végeredmény után harmadjára is ígéretet tettek a felek, most már tényleg itt a vége, innentől csak szeretet van, meg közös küzdelem. Persze újra másképp alakult, és lényegében azóta eltelt két és fél hónap, a választásokig hátralévő idő fele, és az összefogás diadalmenete roncsderbivé kezd alakulni.

Bár sokan már temetnék is az ellenzéket, ez óriási tévedés. Egyrészt az ellenzék simán nyerhet áprilisban. Egyszerűen a NER-rel kell foglalkozniuk, nem magukkal. Másrészt viszont azt kell mondjam, ezek a viták egyáltalán nem rendkívüliek, sőt: teljesen logikusak. A baj nem az, hogy vannak, csupán annyi, hogy nekünk nem kellene tudni erről. Nem az az összefogás problémája, hogy tele van belső vitával; ahol élet van, ott konfliktus is. Az a gond, hogy nincs egy nagy függöny, amivel el tudnák takarni ezt a közvélemény elől.

Az ellenzék borzasztóan fegyelmezetlen. A konfliktusok a rendezői szobából mindig a színpadra kerülnek, a NER-újságírók nagy örömére, akik napi szinten tudnak újabb és újabb tartalmakat gyártani a bakikból. Joggal merül fel a kérdés, mik ezek a konfliktusok, amelyek miatt képtelen az ellenzék a feladatára koncentrálni, és befejezni – legalább a színpadon – a belső viszályokat.”

Nyitókép: Földházi Árpád