„Egyfelől hatalmas büszkeséggel tölt el, másrészt kicsit ijesztő is belegondolni, hogy már 5 év eltelt, mióta egy szürke januári reggelen egy fiatal, lelkes és tettrekész közösség nevében, először álltunk ki a hidegtől és a megilletődöttségtől dideregve a Blahára. Ekkor mondtuk ki először, hogy elég volt. Elég volt abból, hogy a fejünk felett, a megkérdezésünk nélkül döntsenek a »dicsőséges nagyurak« sorsunkról, jövőnkről, pénztárcánkról. A NOlimpia – Nem az olimpiára, Igen a jövőnkre budapesti népszavazási kezdeményezésünk volt az első szög Orbánék koporsójába, hiszen hosszú évek óta ez volt az első olyan alulról jövő kezdeményezés, amely valódi, tömeges megmozdulást indított el, ami rákényszerítette az addig paralízisben lévő ellenzéki pártokat, hogy dolgozzunk vagy legalább gondolkozzunk közösen egy jobb, egy új Magyarországról.
És mi, a Momentum Mozgalom közössége, mögöttünk 266.000 fővárosival voltunk az elsők, akik meghátrálásra kényszerítettük Orbánt. Megmutattuk, hogy a király meztelen, ha valódi tétmeccsre kerül sor, inkább fülét, farkát behúzva retteg, még az öltőzből se mer kijönni. 2017-ben az utcákon, a csontig hatoló hidegben is hosszú órákon át pultozó százak egy új politikai generáció, egy új, hosszútávon is életképes, folyamatosan erősödő közösség alapjait rakták le. Büszke vagyok a Momentum Mozgalomra, büszke vagyok közösségünkre és az utunkra, amit eddig bejártunk! Az ügyünket támogató százezrek pedig bebizonyították, hogy pártállástól függetlenül nem tűrhetjük a zsarnokságot! Büszkék lehettünk a fővárosiakra és most büszkék lehetünk az egész országra is, hiszen a magyarok milliói gondolják, hogy itt az idő a változásra!