Vágó István, a NER-kompatibilis rákosista

2022. január 17. 10:53

Vágó semmiben nem különbözik a NER bármely aktorától, legyen az propagandista, vagy őszinte hívő.

2022. január 17. 10:53
null
Trencséni Dávid
168 Óra

„Hatalmasat hibáztunk – beismerjük. Volt képünk kérdezni, mégpedig – Márky-Zay Péter után – Nagy Attila Tibor, politikai elemzőt. Sőt, még ezen is túlmentünk: közre is adtuk gondolatait. De az elemző sem kevésbé hibás: véleményét nem egyeztette előre a Demokratikus Koalícióval, vagy egyenesen Vágó Istvánnal. Így fordulhatott elő, hogy Nagy olyanokat mondott, mi pedig olyankat írtunk le, ami nem tetszett a Vágónak.

Utóbbi nem is volt rest – elhagyva a fölösleges érvelést, meggyőzést, a politikai vitakultúra álságos ápolását, egyből kimondta a verdiktet: »a 168 óra végképp belesimult a NER-birodalomba«.

Félreértés ne essék: mondták már ránk, hogy alákérdező, balos propagandaoldal vagyunk, amikor – állítólag – az előválasztás során pont a DK-s érdekek szekértolóinak tartottak bennünket, épp úgy, ahogy most a NER-be simulással bélyegeznek. Sem azok, sem ezek nem tántorítanak el bennünket saját értékrendünktől és az objektív tájékoztatástól. Vágó István sem az az idol, aki miatt kardunkba dőlnénk. Sőt, az egész szóra sem lenne érdemes, már ha az egyesült ellenzék egyetlen, politikailag értékelhető üzenete az: aki ránk szavaz, nem Orbánra szavaz.

Valójában: ha valaki, akkor Vágó és társai simultak bele tökéletesen a NER-be. Mindegy, melyik oldal kezdte törzsi villongássá, hittételek csatájává zülleszteni a politikai közbeszédet - mára egyformán remekül megy. Egyik oldal sem rest Rákosiig visszanyúlni: »Aki nincs velünk, az ellenünk!«”

Nyitókép: MTI / Kallos Bea

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2022. január 17. 19:24
Jó a műsor. Csak a jégcsákányt hiányolom.
kispufi
2022. január 17. 19:15
Mindenki mindenki árulója. De azért szomorú lennék, ha tényleg valamelyik is velünk lenne. Az ostobázás amúgy le van védve? Azt még hiányolom ezekből a csörtékből, s olyan unalmas így, hogy annak kizárólagos a gazdája.
Kopaszpapa
2022. január 17. 16:22
Tisztelettel! Az lehet már betyár világ, mikor már a kutya sem tudja melyik kézbe harap, és nem is érdekli... "Sőt, az egész szóra sem lenne érdemes, már ha az egyesült ellenzék egyetlen, politikailag értékelhető üzenete az: aki ránk szavaz, nem Orbánra szavaz." Ezt valóban a kommunista 168 óra írta meg? Rogadt nagy zakóra készülnek, ha már ők is a köpcös kegyeit keresik (mondjuk MZP vezetése alatt mi másra készülhetnének? Nincs életképes alternatíva baloldalon)
balbako_
2022. január 17. 14:59
Mán itt sem szeretik a kvízkukacot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!