Sértegetés, ünneprontás, tengelyakasztás – Karácsony esete a Városligettel

Szokásához híven közösségi oldalán szólt vissza kritikusainak, ezúttal a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Karácsony Gergely, igaz, a főpolgármester egy videót is mellékelt a poszthoz. Üzenetének lényege: elismeri, hogy kicsit erős hasonlattal élt a Magyar Zene Háza kapcsán, így azoktól elnézést kér, akiket esetleg megbántott, ám mindenki értse meg, „mély erkölcsi felháborodást” váltott ki belőle a Városligetben a minap átadott, világszinten is elismert épület. Mégpedig a környező fák miatt, hiszen van arra esély, hogy tíz év múlva egyes platánok kiszáradnak a fejlesztés miatt. Vagy nem. De lehet.

Arra a faszerető politikus nem tér ki, hogy az épület helyén évtizedekig lepusztult és elhagyatott szocreál betonromok terpeszkedtek, ám a probléma nem is ebből fakadt. Karácsony ugyanis ezért a mondatért kért félszívvel bocsánatot: a 21. században egy parkban építkezni éppen annyira elfogadhatatlan, mint egy templomban belepisilni a szenteltvíztartóba.

Valójában a mondat a Klubrádió reggeli műsorában így hangzott a hangja alapján igen fáradt közszolga részéről: a „21. században egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a Szenteltvíztartóba egy templomban, ami talán belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk”. Szó szerint ezt mondta Karácsony. Vagyis belefér?

Aki ilyet mond, nem érti a vallásos embereknek a valódi szakralitással való kapcsolatát, nem tartja fontosnak az érzékenységüket, annyira biztosan nem, mint néhány platánét. A miniszterelnök-jelöltségről önként lemondó politikus számára egy park, némi zöldfelület jelenti a „szentséget”, vagyis a környezetvédelem neki a vallás, ha abból a logikából indulunk ki, ami a botrányos nyilatkozatából eredeztethető.

Ehhez képest szinte már „apróság”, hogy Karácsony kissé félreértelmezi a Városliget szerepét és történetét. Azt mondja, akik nem értik, miért szentségtörés a Magyar Zene Házát oda építeni, nem értik, „micsoda fantasztikus érték egy többszáz éves közpark Budapest területén”.

Először is: „többszáz éve”, a tizennyolcadik században még egy mocsár volt a területen, a fásítás és a közpark kialakítása a tizenkilencedik század elején történt meg, ám ez akkor is még jócskán a város területén kívül esett. Hiába lett kedvelt kirándulóhely, a fejlesztések akadoztak, ugyanakkor a lelkes illetékesek már a kezdetekkor „funkciót” akartak adni a parknak, vagy ahogy akkor hívták, a Városerdőnek. Mutatványosok és italmérések vertek ott tanyát, aztán lett fürdő, állatkert, cirkusz, az államalapítás ezredik évfordulója, a Millenium idején pedig világkiállítást rendeztek a Ligetben.

Ezért nem kevesebb mint nyolcszáz fát vágtak ki, s akkor még ideiglenesnek tervezett épületeket, csarnokokat húztak fel. Az esemény azonban hatalmas siker volt, tömegek fordultak meg a nagyszabású programon.

Azt, hogy az épületek, így például az Iparcsarnok, a Vajdahunyadvár, a Közlekedési Múzeum vagy az Olof Palme ház végleg ott maradjanak a közparkban, éppen a társadalmi nyomás, illetve a siker döntötte el.

Ebben volt már akkor más – és több – a Városliget, mint a többi park. Éppen ezért van a közelben a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok is, ezért tartották 1907 óta évtizedeken át itt a Budapesti Nemzetközi Vásárt, illetve annak elődjét. Ezért épült a területre a mostani fejlesztések keretében elbontott Petőfi Csarnok is később.

A Liget igazából sosem volt a természet „lágy öle”, kialakítása óta mindig több volt mint „egyszerű” park. Ezt a hagyományt vette át a mostani, Liget Budapest elnevezésű projekt, melynek részeként már elkészült a Magyar Zene Háza, megújult az Olof Palme ház és visszakerült elé a csodálatos rózsakert, fejlődött a zöldfelület, szabadidős programokra is alkalmas részeket alakítottak ki, levitték a föld alá a Dózsa György úti szégyenparkolót, hamarosan átadják a „zöld tetejű”, szintén díjnyertes Néprajzi Múzeumot. A többit egyelőre stoppolja Karácsony és a baloldal, mondván, a fejlesztésekkel a kormány nem csak a természetet, hanem a társadalmi akaratot is „megerőszakolná”.

Csakhogy a Liget története sem igazolja ezt a politikát, ahogy a már megvalósult projektelemek sem, melyek nyomán

Az emberek pedig láthatóan szeretik. Ráadásul épp most fordul célegyenesbe az autómentesítés tervezése is, csak remélni tudjuk, hogy azt nem tartja szentségtörésnek a faültetésben egyébként nem túl jól teljesítő főpolgármester.

Mindenesetre valahogy ebből a sértegetésektől sem mentes történetből is igazolódni látszik a tanulság, miszerint a balliberális politikusok vezető pozícióban is inkább a szájukat szeretik járatni, esetleg megakadályozni bizonyos fejlesztéseket, míg az alkotás és az építkezés terén kevésbé tudnak sikereket felmutatni. Az ünneprontó Karácsonyra ez hatványozottan igaz.