Vajon mit tervez az ellenzék Magyarországgal?

„Jelenleg három tényező hiányzik az ellenzéki kampányból: az identitás, a tartalom és az önbizalom. Sejtelmem sincs afelől, hogy a következő két hónapban mindez pótolható lesz-e, de a jelenlegi helyzet elkeserítő: Orbán Viktor uralma mellett továbbra is az a legfőbb érv, hogy az ellenzékről tizenkét év után sem lehet tudni, mit kezdene az országgal, miként tudna minisztériumokat és ágazatokat irányítani, amikor a politikai teljesítménye nagyjából egy parizeres szelfiben fejeződik ki.

Elkeserítő azt látni, hogy az ellenzéki óriásplakátok a rezsicsökkentést, a határkerítést meg a családtámogatást méltatják, mintha egy Orbán nélküli orbánizmus eljövetelét kínálnák fel a magyaroknak.

Tényleg a kormányzati hazugságkampánnyal kell az ellenzéknek versengenie? Tényleg érdemes óriásplakátokon ezerszer elmondania, hogy megőrzi a határkerítést, amikor a kormánypropaganda százezerszer elmondja, hogy el fogja bontani? Tényleg érdemes beszállni ebbe a vesztes licitbe? Tényleg érdemes újra meg újra lefolytatni ezt a vitát, és közben arra számítani, hogy majd más eredményt hoz, mint négy meg nyolc éve? Tényleg annyira erőtlen és elképzeléstelen az ellenzék, hogy Orbán Viktor politikája mellett kell hitet tennie, ahelyett, hogy saját narratívát írna az illiberalizmusról, annak szerinte kívánatos alternatívájáról és az általa tervezett Magyarországról?

Nem kéne sürgősen elkezdeni alkalmasságot és víziót demonstrálni? Nem kéne végre elmondani, hogy mik lesznek az új kormányzat prioritásai, és hogy miért lesz a jelenlegi ellenzék uralma jobb a magyaroknak, mint a tovább hömpölygő Orbán-korszak? Nem kéne elkezdeni arról beszélni, ami sok száz éve megosztja a magyar politikát: a polgárosodásról, a Kelethez vagy Nyugathoz tartozásról? Tényleg nem érhet tovább a közéleti diskurzus a csirke far-hát végénél? Jó lenne tudni, mit kezdene az ellenzék Magyarországgal, azon kívül, hogy azt, amit Orbán, és azon kívül, hogy nem azt, amit Orbán, mert a jelenleg tanúsított gyávaság és szellemi alávetettség egyre kellemetlenebb, s napról napra emészti fel a kormányváltás reményét.

A kormánynak csekély a mozgástere: tizenkét év után a társadalom többségének elege van a korrupcióból, a permanens polgárháborúból meg az elszabaduló árakból – a magyarság másik része viszont úgy látja, hogy az ország mégiscsak fejlődik, jobban élnek a családok, mint másfél évtizede, s ők attól félnek, hogy visszatérnek azok a »szakértők«, akik legutóbb csődközelbe vitték az országot, mert nem tudtak olyan színvonalon kormányozni, amekkora tehetséget az emberi szemek kilövetése terén tanúsítottak. A kormányzatnak nincs más választása, mint erre a 2010-ben megbukott elitre mutogatni, hisz 

A tevékenységére vonatkozó kritikával csak a Gyurcsány-kormányok teljesítményét tudja szembeállítani – és ez az O1G-szövetség jelenlegi kommunikációjának színvonalát elnézve elégnek is tűnik.

Az ellenzéknek nemcsak azt kellene sürgősen elmondania a választópolgároknak, hogy milyen téren kínál másfajta Magyarországot, mint a Fidesz, hanem azt is, hogy milyen téren kínál másfajta Magyarországot, mint amilyen 2010 előtt uralkodott – továbbá azt is kifejezésre kellene juttatnia, hogy miként lesz az intézkedései nyomán Magyarország hasonló Ausztriához. Márki-Zay Péter közvádlói szerepe ehhez már kevés. Az ellenzéki politikusok tizenkét éve rikoltozzák, hogy »ezek lopnak«, de ezalatt egyetlen állításuk nem volt arra vonatkozóan, hogy ha hatalomra jutnának, milyen szempontok mentén óhajtanának kormányozni, és milyen garanciák alapján kéne elhinni nekik, hogy ők bezzeg nem lopnak majd. A vádaskodás ideje lejárt, most már állításokra van szükség: a protestélmény felkorbácsolása után a vezetésre való alkalmasságnak legalább a benyomását kellene kelteni, és valamiféle koncepciót letenni a választók elé. Legfőbb ideje lenne Márki-Zay Péternek államférfivá emelkednie, kormányzóképességet mutatnia, és a bosszúvágy táplálása helyett végre identitást, víziót és programot adnia, amíg még lehet, mert vészesen fogy az idő, és vészesen fogy az előválasztáson szerzett társadalmi hitel.”

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt