Hogyan jött létre mégis a stratégiai szövetség?
A magyarázat a baloldal válságában rejlik: Európában a munkásság helyzete jelentősen javult a 20. század során. Megerősödött az érdekképviselet, létrejöttek az atyáskodó szociális államok. Az ipari társadalom azonban átalakult információs társadalommá, a proletariátus pedig létszámában lecsökkent – s vele együtt a politikai súlya is. A klasszikus baloldal ennek következtében téma nélkül maradt és ezért új agenda után kellett néznie, így váltak számukra politikai célcsoporttá (mások között) a bevándorlók is.
A másik oldalról nézve pedig a képlet úgy néz ki, hogy az iszlám ismét meg akarja hódítani Európát. Ehhez számbeli fölénybe kell kerülniük – ez a folyamat spontán módon is zajlik, de közismerten dolgoznak is rajta. Az iszlámnak politikai szövetségeseket kell találna céljai eléréséhez és ez nem is lehet más mint a baloldal, akinek pedig szavazók kellenek.”