Márki-Zay és a szájkosár esete

2022. január 09. 08:20

Eddig sem volt senki előtt kétséges, hogy egy báb, de legalább a saját hangját meghagyták.

2022. január 09. 08:20
null
Trombitás Kristóf
Trombitás Kristóf
Vasárnap

„Sajnálatos módon úgy fest a helyzet – bár erre igazi választ vasárnap este kapunk -, hogy szájkosarat kapott Márki-Zay Péter. Pontosabban talán vasárnap helyett máris megvan a válasz. Egy szerkesztett, a sajtófőnökével megtartott beszélgetés napvilágot látott Márki-Zay közösségi oldalán. Ahogy azt kell, a megfelelő helyeken vágva, egyrészt valami professzionális eljárást sugallva, másrészt rémes miliővel. Mindegy, ez most kevésbé lényeges. Bánatunkra az fontosabb, hogy Pétert elhallgattatták.

Emlékeznek még, amikor Karácsony Gergely – egyszersmind az egész ellenzék nevében beszélve – azt mondta, olyan országban akar élni, ahol minden újságíró kérdezhet? Nyilván, ez még a pre-Márki-Zay világban volt. Ennek ellenére is röhejes erre a nyilatkozatra gondolni. Már csak azért is, mert nem olyan régen Orbán Viktor tartott 3 órán keresztül nemzetközi sajtótájékoztatót, minden egyes – döntő részében balos – kérdésre válaszolva.

Ezzel szemben a minap a Nyugati pályaudvar előtt megjelenő ellenzékiek alig-alig reagáltak, Márki-Zay pedig tulajdonképpen semmire sem.

Egészen nevetséges. Micsoda? Ahogy Péterfi Judit, az újdonsült sajtófőnök, aki pár éve még propagandaműsort forgatott Márki-Zayjal annak mindennapjairól a simicskista Hír TV-n, egyszerűen nem engedte szóhoz jutni a miniszterelnök-jelöltet. Márki-Zay bámult rá, mint borjú az újkapura. No és szánakozva nézett az előtte felgyülemlett emberekre: ő annyira, de annyira folytatná azt, amit eddig, de nem engedik neki!

Se ezt, se a hetedik frakció ötletét. Nézzék, eddig sem volt senki előtt kétséges, hogy Márki-Zay Péter egy báb, de amíg a saját hangját meghagyták – milyen jó is volt –, addig legalább valami ellenzéki szavazók felé épkézláb képet fel lehetett mutatni.”

(Fotó: MTI)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julius68
2022. január 09. 17:04
Az álláskeresési támogatás folyósításának időtartama 30-ról 90 napra emelkedjen. Csakhogy jelenleg éppen ennyi, 90 nap.A miniszterelnök-jelöltet végül Simon András kommunikációs főnöknek kellett kijavítani, de ő is belebakizott ( felcserélte a járadékot, járulékra) őt végül a többi ellenzéki politikus javította ki, ugyanis az ellenzéki népszavazás célja, hogy a mostani 90 napos álláskeresési járadék kilenc hónapra nőjön. Pár napja Péterfi J. Maki tartótisztje a góré. Simonnak ezért kár volt otthagyni az ATV-t.
Cink1958
2022. január 09. 13:04
Akik újraválasztanák Orbán Viktort, azok nem félnek MZP-től. Inkább szeretnék, hogy minél többet beszéljen. Talán akkor az O1G tábor egy része is észhez tér. Ha nem is szavaznak Orbánra, legalább otthon kussolnak.
Finnugor
2022. január 09. 12:29
Ez is világos bizonyíték, hogy Magyarországon nincs szólásszabadság! :)
2xli
2022. január 09. 11:25
Mikor fog MZP kitörni, lerángatni a szájkosarát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!