Ma adta át a kormány a Városligetbe épített Zene Házát

2022. január 22. 15:28

Ennek az épületnek a létrejötte nem a kultúra, hanem a barbár erőszak jegyében történt.

2022. január 22. 15:28
null
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„Szinte már hallom a szirénhangokat, hogy milyen szép lett az épület, nem is olyan nagy baj, hogy vannak épületek a Városligetben.

Így a kultúra napján különösen fontos emlékeztetni magunkat arra, hogy ennek az épületnek a létrejötte nem a kultúra, hanem a barbár erőszak jegyében történt.

Erőszak a város legfontosabb közparkjával szemben. Erőszak a kivágott fákkal és azokkal a több mint száz éves platánokkal is, amelyeknek a vízellátását teheti tönkre az épület. Erőszak a jogállammal szemben, hiszen az összes korábban létező jogszabályt meghekkelve egy külön lex-Városliget tette lehetővé a megépítését. Erőszak a népakarattal szemben, hiszen a közvélemény nagy része végig ellenezte a beépítést, a leállítását szorgalmazó népszavazási kezdeményezésemet pedig jogellenesen megakadályozták. A szó szoros értelmében brutális erőszak a beruházás ellen tiltakozó állampolgárokkal szemben, akiket bűnöző őrzővédők vertek agyba-főbe. És erőszak az adófizetőkkel szemben, mert ahogyan az lenni szokott az eredetileg tervezett költségeknek a sokszorosába került a beruházás – több mint 10 millióba került egy négyzetméter.”

Nyitókép: Trenka Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 317 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akiaki
2022. január 24. 17:25
a karácsonyt is hogyan nemzették, egy barbár erőszakkal
zovirax
2022. január 24. 11:30
"Szarok rá"...
setti54
2022. január 24. 07:20
Az édesanyád hogyan tudott egy ilyen hülye gyereket a világra hozni, mint te? Hazug, kétszínű, buta balfasz vagy, aki manipulálni akarja az embereket! Még semmit sem sikerült bemutatni, ami Budapest érdekében történt volna, egy genny vagy a budapestiek hátán, egy ürülék a magyaroknak.
piscsik
2022. január 23. 21:41
LESZAROM
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!