„Persze a teljes kép annyiban árnyaltabb, hogy az SZDSZ és a Jobbik is, miután szövetségre lépett a kommunistákkal, illetve a kommunisták utódaival és a nyugati mintákat majmoló globalistákkal, akkor középtávon profitált a köpönyegforgatásból. Az SZDSZ zsarolópozícióba került a posztkommunista kormánykoalíciók-ban, a Jobbik pedig a többi ellenzéki párt gyengélkedése miatt összességében erősödött is. Mindez viszont csak és kizárólag azért volt lehetséges, mert mindkét párt szavazói »lecserélődtek«. Ez leginkább a Jobbik esetében volt látványos, ám az SZDSZ bukott az elvtelenség miatt nagyobbat.
Ami a pünkösdi királyságot illeti, annak oka könnyen megmagyarázható. A Jobbik »jobboldali« szavazóinak kötődése egykor nagyon erős volt, ám idővel ők elhagyták a balra tolódó pártot, az »új« szavazók viszont, akik leginkább a baloldalról érkeztek, kevésbé bizonyultak kitartónak, hisz nem volt annyira szoros a kötődésük. Amint személyi és szervezeti válság sújtotta a Jobbikot, ők továbbléptek, és kerestek egy másik ellenzéki pártot. Egy stabilabb és nagyobb potenciállal rendelkező politikai közösséget.