„A frankfurti kereskedelmi kirendeltség üzletfelei között időről időre megjelent egy igencsak fura figura. Már az ötvenes évek első felében is többször kapcsolatba lépett a magyarországi külkeresekkel, de csak a forradalom után lett rendszeres látogatója hazánknak. Lelkesen segítette a hazai politikai elit nyugati kapcsolatrendszerének építését és terjesztette Kádár jó hírét a nagyvilágban. A neve: Emil Hoffmann. Egy újabb echte náci kalandjai az antifasizmus bajnokaival.
Az Emil Hoffmannról szóló titkosszolgálati anyagokat olvasva az embernek olyan érzése támad, mintha egy klasszikus James Bond-film forgatókönyv-ötletét, vagy egy John le Carré-regényt lapozgatna. Hoffmann megfordult szinte az összes létező és labdába rúgó titkosszolgálat közelében a hidegháború kibontakozásának éveiben, és úgy kufárkodott az összegyűjtött információkkal, mint a rafinált árusok a zsibvásár piacán. Persze az ehhez szükséges tudást nem holmi bolhapiaci kiárusítás során szedegette össze, komoly kiképzést kapott ő még a háború idején.
Hoffmann az első világháború előtt született Németországban, így gyermek- és ifjúkorát a vesztes háború okozta traumák légköre határozta meg, nagyfokú gyűlöletet táplálva benne a győztesek iránt, akik szenvtelenül kényszerítették rá diktátumukat a legyőzött országokra. Ebből a generációs életérzésből további tragédiák sora következett: Hoffmann a nemzetiszocialisták közelébe sodródott és 1929-ben belépett Hitler pártjába.
Hamarosan az SA tagja lett, de annak felszámolása sem törte ketté karrierjét. Kiváló propagandista vált belőle, már ekkor megmutatkoztak újságírói kvalitásai. 1939-ben kiképzett hírszerzőként került Goebbels propagandaminisztériumába, ahonnan hamarosan Bukarestbe helyezték sajtóattasénak.”
Nyitóképen: Kádár János. Fotó: MTI Fotó: Pap Jenő