A népszavazási aláírásgyűjtés beindításakor azonban a baloldal miniszterelnök-jelöltjének az is gondot okozott, hogy felidézze, pontosan mit is kérdeznek az emberektől. Saját kommunikációs tanácsadója és Kunhalmi Ágnes segítsége is kellett ahhoz, hogy el tudják mondani, hány napra szeretnék felemelni az álláskeresési járadék folyósításának idejét.
Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a balliberális összefogás nem tesz meg mindent a cél eléréséért, mivel néhány hete a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy Facebook-posztban arról panaszkodott, hogy azért nem tudják sok helyen elkezdeni az aláírásgyűjtést, mert alig kaptak ehhez szükséges íveket a pártoktól. Ennek oka lehet, hogy a Nemzeti Választási Iroda közleménye szerint Budapest főpolgármestere kérdésenként 26 667 ívet igényelt, egy íven pedig legfeljebb tizenöt aláírás szerepelhet.
Említésre méltó az is, hogy a baloldal októberben még büszkén hirdette, hogy az általuk rendezett és több botránnyal, valamint technikai nehézséggel övezett előválasztáson több mint hatszázezren vettek részt.