„Völner Pál tavasszal a maga szokásos arrogáns stílusában még azon elmélkedett, hogy Gyurcsány Ferenc hamarosan börtönbe kerül.
Amit egyébként ezek évekkel ezelőtt úgy akartak elérni, hogy engem egy virtilgi koncepciós eljárásban a szeretteim mellől elragadva letartóztattak, és arra számítottak, hogy többek között Gyurcsány Ferencre hamis tartalmú vallomást teszek.
Palit aztán most szépen utolérte a karma.
Azt viszont szögezzük le, hogy nem azért indul korrupciós ügyben büntetőeljárás a magas beosztású, befolyásos fideszes ellen, mert Polt teszi a dolgát és mert Magyaroszágon a törvények a fideszesekre is vonatkoznak. A végrehajtói kamara több korrupt vezetője le van tartóztatva. Nagyon kevesen bírják ott bent ki, főleg úgy, ha olyan valós dolgot tudnak, amivel esetleg ki is szabadulhatnának. Schadl és társai nem akarják elvinni a balhét, ezért aztán rávallottak Völnerre is.
Völner ellen azért van eljárás, mert vannak helyzetek, amikor már a Fidesz sem tudja a harangba a harangszót visszaterelni.