Diplomata édesapja miatt – ahogy bátyja is – Prágában született, majd hazaköltözve a jómódú családok gyerekeinek tipikus életét élte: Karácsony Gergely és Till Attila gyerekeihez hasonlóan ő is az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban végzett, majd a Közgázon szerzett diplomát.
2007 elején merült fel, hogy a Gyurcsány-vezette MSZP az akkor már régóta aktív, bejáratott tévésként dolgozó, angolul jól beszélő, dekoratív Demcsákot jelölné a kormányszóvivői posztra. A kezdeményezés azonban millió sebből vérzett, és végül elbukott.
Demcsák sokakat felbosszantott az akkor divatosnak és frissnek számító blogbejegyzéseivel, és többeknek feltűnhetett, hogy gyorsabban ír, mint gondolkozik. A Bölcsikeresés kálváriája című bejegyzésében többször is »elszólta« magát: lenézően írt a szociálisan hátrányos helyzetű családokról, a tiszta ruhát csak hetente kapó gyerekekről.
Kifogásolta továbbá, hogy a XIII. kerületben csak ilyen gyerekeket is fogadó intézmény jutott nekik, mert kizárólag ezeken a helyeken volt üresedés. Három nap múlva pedig ki is vette a gyerekét a bölcsődéből. Isten hozott nálam, öcsém, ez a való világ! Természetesen értjük a problémát, de egy papíron szocialista irányítás alatt lévő kormányban illett volna tudnia, hogy mikor kell csöndben maradni. Nem sikerült.”