Berki-modell

2021. december 14. 09:13

A Fideszre szinte a megalakulása óta jellemző: oszd meg és uralkodj.

2021. december 14. 09:13
null
Németh Péter
Németh Péter
Népszava

„Ha a többség nem is, de a Publicus felmérése szerint minden ötödik magyar (22 százalék) úgy gondolja, hogy Gattyán György hirtelen megvilágosodása mögött a Fidesz keresendő. Engem ugyan nem kérdezett senki, de én is ezen táborba tartozom, sőt annak idején Berki Krisztián főpolgármester-jelöltségét is a kormánypárt ármánykodásaihoz kötöttem (és Puzsér…?).

A korábban szinte megvetett, a NER-ben idegen testnek számító, egy nem éppen keresztény-konzervatív üzletágból meggazdagodó Gattyán ez idáig nem pusztán a politikát, de még Magyarországot is elkerülte. Igaz, azért bizonyos, amúgy adóköteles tevékenységeket itt hagyott. És az adóköteles kitételnek itt nem kis jelentősége van, hiszen mostanság kiderült, e téren vannak hiányosságok az üzletmenetben. Ráadásul – ugyancsak ezzel összefüggésben? – egynémely biznisz már kéz a kézben jár a Fidesz-világ képviselőivel.

Nos, mindez együtt már túl soknak tűnik ahhoz, hogy ne az említett 22 százalékhoz soroljam magam; ne feltételezzem azt, ami a Fideszre szinte a megalakulása óta jellemző: oszd meg és uralkodj. Természetesen semmilyen konkrét bizonyítékkal nem rendelkezem, a feltételezés lehet egyszerű összeesküvés elmélet is, de mert az ember magyarázatot keres a miértekre, nagyon is logikusnak tűnik az összefüggés.

Mint ahogy az is, hogy eszerint a Fidesz szintet lépett. A lebecsült Karácsony ellen elégnek hitte Berkit (Puzsért?), de itt magasabbra kellett törni. Egy olyan jelöltre volt szükség, aki képes kioltani Márki-Zay esetleges előnyeit – párton kívüliségét, viszonylagos függetlenségét –, és aki kellő tőkével is rendelkezik ahhoz, hogy hihető legyen a vállalása. Hogy ténylegesen hihető-e, azt – ott fönn – biztos megmérték, és a számláló magasabb értéket mutatott 22 százaléknál. Vagy ha mégsem, akkor annyit bizonyosan elértek, hogy zavar keletkezzen.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zovirax
2021. december 15. 13:02
Drága Petike! Látom egyre jobban legyőzi önt a demencia, vagy esetleg a szivacsos agylágyulás támadja a megmaradt agysejtjeit. Próbáljon visszaemlékezni arra,(bocsánat az emlékezés már nem az ön erőssége) próbáljon utána olvasni, hogy is volt amikor Fletó 23 millió román magyarországi megszállásáról beszélt, elvéve a munkalehetőségeket a magyar emberektől. Na ez volt az igaz oszd meg és uralkodj. Sikeresen egymásnak ugrasztva és megosztva a magyar társadalmat...
roughneck
2021. december 14. 18:20
Jol mennek a dolgok, eleg Nemethnek azt a savanyu pofajat latni!
Gasztronauta
2021. december 14. 15:00
"Berki-modell" Most a városházáról van szó?
hátakkor
2021. december 14. 12:26
A komcsik jól szétosztották magukat..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!