Meddig tart ki az új német kormány?

2021. december 22. 08:59

Vagy két évig, vagy két választási ciklusig.

2021. december 22. 08:59
Werner Patzelt
Corvinák

„Mit is tegyenek mindazok, akiknek egy ilyen jövő tükrében nem tetszik az új kormány programja? Aligha vigasztalja őket az a kijelentés, hogy az új kormány alapvetően Angela Merkel politikáját folytatja, csak a CDU fékhatása nélkül és nagyobb nyomatékkal. Még kevésbé vigasztalja őket, hogy a tovább liberalizált migrációs politika bukásra álló próbálkozásai, valamint országunk még inkább hatalmi szóval előírt energiapolitikája árt az országunknak, amit viszont gyakorlatilag mindenki megérez majd idővel. Talán valamelyest vigasztaló, hogy az új kormány ilyen és hasonló következményekben tetten érhető tévedései vélhetően az egész, most felzárkózó politikusi nemzedéknek szemlélteti, milyen sok illuzórikus elképzelés él a politikában – és ez adott esetben olyan elrettentő erővel bír, hogy a soron következő politikusi nemzedék ismét nyitott lesz az ésszerűségre és a józan paraszti észre. Vigaszt mégis főleg az a gondolat adhat, hogy az a kijelentés, miszerint a demokrácia a változásból él, akkor is helytálló marad, ha a hatalomváltás történetesen éppen nekünk nem tetszik. És talán nem mindig csak a többieket vezetik félre, hanem adott esetben ez saját magunkkal is megtörténhet. A korábbi német kormánykoalíció sem tetszett az országban élők sokaságának – ezért nincs is óhatatlan okunk a panaszra, ha éppen velünk történik mindez! Végül és mindenek előtt: a tartalmilag és a személyeket tekintve is jelenleg szánalmas képet mutató uniópártok egyáltalán képesek lenének egy szövetségi kormányt vezetni Németországban?

Most tehát száz napon át egyszerűen csak szemléljük kíváncsian, hogy mit is hoz ki a szociáldemokrata-szabaddemokrata-zöldpárti koalíció az előtte álló lehetőségekből. Ha pedig valami jó sülne ki ebből az országunk számára, akkor ugyan ki panaszkodna egy ilyen meglepetés miatt?"

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2021. december 22. 20:04
Van még a bácsinak egy alapvető csúsztatása is (az eredeti cikkben). Azt állítja, hogy az AfD elszigeteltségének az oka annak a "dacos és keresztbe tevős verbális radikalizmusa". Tisztázzuk: az AfD-vel ekkor sem működne senki együtt, ha mindenre rábólintanának. Csak akkor, ha a Jobbikhoz hasonlóan átállna a "haladók" oldalára, amire azért szerencsére semmi esély nincs.
szemlelo
2021. december 22. 19:53
Én úgy látom, túl optimista ez a bácsi. Mire ezt a bandát leváltják, jóvátehetetlen károkat fog okozni. Nemigen tudok olyan fejlődési menetet elképzelni, amiben ezt vissza lehetne csinálni, vagy akárcsak a következményeket számottevően mérsékelni.
istvánkeve
2021. december 22. 18:11
Nyugalom! Egy ország gazdaságának a tönkretételéhez minimum 30 év szükségeltetik! Az NDK-ban is így volt, s 10 év kellett ahhoz hogy észrevegyék hogy itt a csöd. A merkeli 15 évet beleszámítva még marad mindíg 15 év az észretéréshez.
rókabácsi
2021. december 22. 15:10
..vagy a zöld hajó zátonyra futásáig?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!